Szabályellenesség

2020.08.13. 12:16

Bihar megyei kék hírek

Árokba borult. Többen is megsérültek abban a közlekedési balesetben, melyet egy 17 éves vasandi fiatal okozott kedd hajnalban. Értelemszerűen jogosítvány nélkül vezette a család autóját, melyet a feltételezések szerint a szülők tudta nélkül csent el. Egy éles kanyarban veszítette el az uralmat a jármű fölött, és az árokba borult. A baleset következtében utasai, két 14, egy 18 és egy 17 éves fiatal is többszörös sérülést szenvedett, mindannyiukat kórházba szállították.

Ellenőrzések. Ahogyan minden nap, tegnap is közúti ellenőrzéseket folytatott a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Összesen 185 pénzbírságot osztottak ki 71 ezer lej értékben. Emellett tizenegy jogosítványt, három forgalmi engedélyt vontak be, kilenc ütközésről adtak számot, valamint öt bűncselekményről. A pénzbírságok közül a legtöbbet (139-et) gyorshajtásért szabták ki, huszonegyet a biztonsági öv használatának elmulasztásáért, kettőt alkoholfogyasztás miatt, négy szabálytalan előzést büntettek, 19 bírságot pedig egyéb kihágások miatt osztottak ki.

Gyorshajtás. Kilencven napra vonták be a jogosítványát annak a 30 éves temesvári férfinak, akit kedd délben kaptak rajta, amint 144/km órával haladt, több, mint 50 km/órával lépve át a megengedett sebességhatárt.

Jogsi nélkül. Kedd este Szalárdon igazoltattak egy 33 éves helyi lakost, aki egy motorbiciklit vezetett jogosítvány, illetve rendszám nélkül. A férfi ellen eljárást indítottak.

Ittasan. Kedden a reggeli órákban, 7.30 óra környékén, a magyarremetei úton igazoltattak egy 45 éves biharrósai férfit. Az ellenőrzés során kiderült, hogy 0,80 mg/liter volt a légalkoholszintje, és úgy ült volán mögé.

Börtönbüntetés. Az élesdi, illetve a mezőtelegdi rendőrség lezárta a nyomozást annak a vércsorogi férfinak az ügyében, aki közlekedési bűncselekményt követett el. A 30 éves férfit 2,3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Illegális faügyletek. Egy 36 és egy 18 éves férfit kaptak rajta Ürgeteg településen, amint 2,5 méter tűzifát szállítottak szekéren, anélkül, hogy bármiféle dokumentumuk lett volna a szállítmányról. A 600 lej értékű fát elkobozták, őket pedig négyezer lejre büntették. Szintén a keddi napon Érábrányban igazoltattak egy 36 éves férfit, aki két köbméter fát szállított dokumentumok nélkül. A férfit ötezer lejre büntették, a szállítmányt pedig elkobozták.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!