NBI

2021.08.22. 21:07

Kikapott az MTK-tól, utolsó az Újpest

Az Újpest 2-1-re kikapott a vendég MTK-tól a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így visszacsúszott az utolsó helyre.

Hamar magához ragadta a kezdeményezést az Újpest, igyekezett gyorsan eljutni az ellenfél 16-osáig, ott viszont ritkán tudott helyzetet kialakítani. Az MTK elsősorban az ellentámadásaiban bízott, ám alig veszélyeztette a hazai kaput, gólt pedig csak lesről szerzett.

A játékrész hajrájára már komoly újpesti fölény alakult ki a pályán, s ekkor már benne volt a gólveszély a hazaiak játékában, ám legnagyobb helyzeteiket is elhibázták.

A fordulás után is a lila-fehérek maradtak lendületben, a gólra azonban a játékrész közepéig várniuk kellett a hazai drukkereknek, akiket viszont biztosan kárpótolt Tallo szép találata.

A nehezen megszerzett előnyt viszont nem becsülte meg a házigazda, s egy ápolási és ivószünetet követően az MTK hamar egyenlített, majd pár perccel később kis híján a vezetést is megszerezte. A kék-fehérek örömét az árnyékolhatta be, hogy Alhót hordágyon, nyakmerevítővben szállították el egy ütközést követően.

A lefújásig változatos, nagy iramú játék folyt a pályán, a győztes találatot mindkét fél megszerezhette volna, a hajrában az Újpest üres kapus helyzetet hibázott, majd már a ráadásban a 16 éves Vancsa betalált, s ezzel az MTK mindhárom pontot begyűjtötte.

Az MTK az előző szezonhoz hasonlóan ismét nyerni tudott Újpesten – akkor kétszer is -, és már a második helyen áll.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Újpest FC-MTK Budapest 1-2 (0-0)

Ezek is érdekelhetik