Olimpia 2020

2021.08.12. 10:51

Elégedettek vagyunk a magyar csapat olimpiai teljesítményével

E heti szavazásunkban megkérdeztük, vajon mit gondolnak olvasóink a magyar küldöttség olimpiai szerepléséről? Ahogy a MOB, úgy szavazóink is elégedettek a játékok végén.

Fotós: Illyés Tibor

Egészen különleges olimpián vagyunk túl, kissé keserédes szájízzel, mivel a koronavírus-járvány miatt nemhogy egy évet csúsztak a játékok, de még az sem volt teljesen bizonyos, hogy megtarthatják az eseményt. A Japánban egyre inkább fokozódó járványhullám, a tömeges tüntetések, és kisebb népharag ellenére azonban zöld utat kaptak a szervezők. A Covid okozta zavar leple alatt is kijelenthetjük, hogy a helyzethez mérten hiánytalanul megoldották a feladatot.

Az 1996-os atlantai olimpiai szereplés után – ahol 21 éremmel zártunk –, ez volt a magyar csapat legsikeresebb versenye a begyűjtött 20 medállal. Úgy tűnik tehát, hogy olimpikonjaink teljesítményére nem nyomta rá ragacsos bélyegét a koronavírus. „Riót túlszárnyalva kilenc sportágban nyertünk érmet, és 12 sportágban végeztünk pontszerző helyen, 70 olimpikonunk zárt az első hat hely valamelyikén” – összegzett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A magyar sportolók hat arany-, hét ezüst- és hét bronzéremmel tértek haza Japánból,

amivel az éremtáblázat 15. helyén zárták a 32. nyári játékokat.

Szavazóink majdnem fele teljesen elégedett volt a csapat szereplésével, hiszen az a tény, hogy 25 éve a legtöbb érmet szereztük, önmagáért beszél. Külön öröm, hogy az utolsó két napon, mindkét vízilabda-válogatottunk is behúzta a bronzérmet.

A szavazatok több mint egyharmada arra érkezett, hogy ebben a kaotikus időszakban ez egy szép teljesítmény volt. Gondoljunk bele abba a kilátástalanságba, ami jellemezte az elmúlt időszakot, arra a bizonytalanságra, ami árnyékot vetett a sportolók felkészülésére, és arra a tetemes számú versenyre, ami csúszásra vagy halasztásra volt ítélve. Indulóink nagy része ezeken a versenyeken készül, építi fel magát az olimpiára, azonban most gyökeresen meg kellett változtatni minden edzésprogramot, szinte minden versenynaptár a feje tetejére állt.

Nem akármekkora áldozatokat kellett meghoznia edzőknek, sportolóknak, hozzátartozóknak egyaránt.

Nem hiába nevezzük élsportnak és profizmusnak.

Akadtak szavazóink, akik legalább akkora maximalisták, mint a küldöttség tagjai, ugyanis kevesellték a begyűjtött érmek számát, és várják a 2024-es párizsi játékokat, ahol azt szeretnék, ha többször állnánk a dobogóra. Tegyük gyorsan hozzá, hogy valószínűleg nincs olyan magyar, aki nem ezt szeretné. És nincs olyan sportolónk sem, aki nem ezért izzad nap mint nap földön, vízen, csarnokban, csónakban, két keréken… Ja, igen, a keserédesség: egy évvel tovább vártunk most, hogy egy évvel korábban izgulhassunk a következőn.

[eweb-voting id="3826082"]

Borítókép: a bronzérmes magyar válogatott a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornájának eredményhirdetésén a Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. augusztus 7-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában