Krimi

2024.02.04. 23:01

Örökre eltiltották a magyar anyát a gyerekeitől, volt, hogy napokig egyedül hagyta őket

A 2 és 6 éves kicsik az ablakrácson át kértek segítséget, a szomszédok hívták ki a rendőröket.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: KieferPix

Éva – környezetében ezen a néven ismerték azt a 27 éves magyar nőt, aki Verona külvárosában bérelt lakást két kisgyermekével. Az édesanya az éjszakai élet ismert alakja volt, szolgáltatásait maga hirdette. 

Míg ő éjjelente prostituáltként a bárokat járta, gyermekeit szinte mindig egyedül hagyta, gyakran akár egész napokra is. A kétéves és a hatéves kicsi felügyelet nélkül, étlen-szomjan maradt. 

Az egyik ilyen esetnél ki tudták nyitni a lakás ablakát és a lezárt rácson keresztül könyörögtek vízért. Végül a szomszédok szabadították ki őket és értesítették a rendőrséget. A nyomozás során derült ki, hogy nem ez az eset volt az első, de nem is az utolsó – a Bors. 

Megbukott a legkeményebb vádpont

Éva nem csupán azon a napon, hanem hetente többször is így járt el, szülőhöz méltatlan helyzetet teremtve – ahogy az ügyészség eleinte még rendkívül árnyaltan fogalmazott a vádiratban. Aztán a lényegre tértek: Éva ugyanis nemcsak magát bocsátotta áruba, de kuncsaftjainak lehetővé tette, hogy együtt aludhassanak a gyermekeivel. Az ügyész hosszan érvelt a tárgyaláson, de végül a legkeményebb vádpont nem bizonyosodott be, a magyar nő ügyvédjének adott igazat ebben a pontban a bíróság.

Már nem tehet semmit

A bíróság Évát így is egy év kilenc hónap börtönre ítélte és végleg megvonta szülői felügyeleti jogát, azaz: örökre eltiltotta gyermekeitől a nőt. A kicsik visszakerülnek Magyarországra, és majd 18 éves korukban eldönthetik, szóba akarnak-e állni még valaha is az anyjukkal. Az ítélet jogerős, Éva már nem tehet semmit ellene.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában