2024.06.10. 16:50
Meghalt a legendás magyar zenekar gitárosa
A 73 éves előadót Magyarország egyik legjobb blues-rock gitárosának tartották.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Alina Vaska
73 évesen meghalt Felkai Miklós szólógitáros, a kalapos gitáros, a Lux, az Apostol és a Color zenekarok tagja, a Felkai Blues Brothers alapítója.
Már 1969-ben a mai napig létező Luxban játszott, majd 1973-ban megalapította az Új Luxot, 1975-ben pedig az Apostolba is bevették gitárosként.
1975 és 1988 között lemezfelvételeken együtt zenélt többek között az LGT-vel, Kovács Katival, Máté Péterrel, Sass Szilviával, a Stúdió 11-gyel, Dés Lászlóval, Presser Gáborral, Szörényi Leventével, Zalatnay Saroltával, Varga Miklóssal és Deák Bill Gyulával. 1980-ban átigazolt a Color együttesbe a Bokor testvérek (Attila, Tibor és Gyula) társaságában.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A magyar rádió számára is komponált gitárzenéket, 1986-ban pedig ötletgazdája és fellépője volt az első Gitárpárbajnak. 1994-től Felkai Blues Brothers, majd Felkai Jam néven vitt saját zenekart, több szólólemeze is megjelent.
Bulvár-celeb
- Egy kígyó okozott áramszünetet, leállt a vasúti közlekedés
- Egyszerű és gyors ebédötletek a hosszú hétvégére, hogy maradjon idő a pihenésre is
- Szocializmus két keréken: visszatér Magyarországra a legendás motormárka
- A jövő négylábú hőseit keresi a rendőrség
- Mosógépben tisztítja a cipőit? Erre figyeljen!