ERDON Országos hírek

2008.04.15. 14:58

Ványa bácsi a legjobb

<p>A Román Színházi Szövetség (UNITER) évente sorra kerülő gálarendezvényén fényes sikert aratott a Kolozsvári Állami Magyar Színház által tavaly bemutatott Ványa bácsi című előadás, amely elhódította a romániai szakmai szövetség három legfontosabb díját.</p>

A bukaresti nemzeti színházban hétfő este tartott esemény gyakorlatilag a romániai színházi szakma Oscar-gálája. Az előző évek forgatókönyvéhez hasonlóan az idén is elismert román színikritikusok jelölhettek díjazásra több kategóriában színészeket, rendezőket, díszlettervezőket és nem utolsó sorban előadásokat a tavaly bemutatott produkciók közül válogatva.
Csehov Ványa bácsiját nyilvánította végül a román szakma a tavalyi év legjobb előadásának. A darabot színpadra állító Andrei Serban, az Egyesült Államokban élő román rendező a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat nyerte el ezzel a munkájával. Egy harmadik díjat is besöpört a kolozsvári előadás, hiszen Hatházi András, a kolozsvári társulat színésze a Ványa bácsi címszerepének alakításával elnyerte a 2007 legjobb férfi főszerepéért járó kitüntetést.
Már a februári jelölések előrevetítették a kolozsvári előadás sikerét, ugyanis a Ványa bácsit összesen öt kategóriában javasolták díjazásra a kritikusok. Szinte az UNITER-gálával egyidőben kapott egy másik jó hírt a kolozsvári színház vezetősége, ugyanis az intézményt beválasztották immár teljes jogú tagként az Európai Színházi Unióba (UTE).
Tompa Gábor, a kolozsvári óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy fölvételt nyertek immár teljes jogú tagként a szövetségbe, amelyet Giorgio Strehler olasz rendező, a Piccolo Teatro alapítója és igazgatója, majd a párizsi Odéon irányítója hozott létre tizenkilenc évvel ezelőtt. Tompa hangsúlyozta: a tizenhét tagszínház gyakorlatilag az európai színjátszás elitjét alkotja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!