Aki megtöri a hallgatást

A Kolozsvári Francia Kulturális Központ (igazgatója Cristophe Pomez) rendezésében francia filmfesztivált szerveztek a Győzelem filmszínházban. A rendezvényt, Lucas Belvaux rendezésében készült 38 tanú című filmmel nyitották meg. Lucas Belvaux a jelenlegi francia filmélet egyik legjelentősebb alkotója, aki ebben az esetben nem csak, mint rendező, de mint forgatókönyvíró is lépett a nagyközönség elé.

Az alapötletet, amint az lenni szokott, az élet adta. Egy valóban megtörtént gyilkosság. Queens, New York északi negyedében, éjszakai műszak befejezése után 1964-ben megölték Kitty Genovese nevezetű fiatal leányt. Az eset kriminológiai különlegessége az, hogy a gyilkosságnak 38 tanúja volt. Tehát 38 olyan egyén szerepelt a kivizsgálások során, akik valamit tudtak az esetről, de egyikük sem tett semmit annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság.

A rendező- színész, forgatókönyvírót Lucas Belvaux-t ez a világviszonylatban is elterjedt magatartás- forma foglalkoztatta, amikor belevágott a filmje elkészítésébe. Először is a cselekményt, nem véletlenségből áthelyezte Európába, Franciaországba, Le Havre városába.

Miért?

Kevés hazai filmlátogató tudja, az UNESCO 2005. július 15-én Le Havre városát a világörökség részének nevezte. Ami nem volt véletlen. Ugyanis Franciaországnak eddig huszonhét olyan műemléke, épülete, illetve városa volt, köztük a versailles-i kastély, a Mont-Saint-Michel, Lyon óvárosa, a chartres-i katedrális, és a párizsi Szajna-part, amelyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított.

Ezúttal, huszonnyolcadikként egy olyan város, Le Havre nyerte el ezt a sok előnnyel, egyben sok kötelezettséggel is járó címet, amely nem több száz éves műemlékeinek, hanem éppen ellenkezőleg, a II. világháború után létrehozott új modern városrészének köszönhetően került fel a tekintélyes listára.

A partraszállást követően, a szövetségesek 1944. szeptember 2-án körbezárták a németek által megszállt várost, amely azután, óriási veszteségeket szenvedve, szeptember 12-én szabadult fel. A tíz napig tartó harcok, bombázások során a városnak közel hatezer lakója életét vesztette, és mintegy 12 500 épülete teljesen elpusztult.

Fedél nélkül maradt tízezreknek kellett minél rövidebb idő alatt otthont teremteni.

Az újjáépítéssel Auguste Perret (1874-1954) építészt bízták meg, aki ekkor - a vasbetonból készült házak építésével - régóta dédelgetett álmát valósíthatta meg. Új város született, lakóházakkal, iskolákkal, templommal, kultúrházzal, amely azonban saját korában nem talált egybehangzóan kedvező fogadtatásra.

Pedig a tágas utcákat képező épületek modernsége nemcsak a külső megjelenésben, és az addig nemigen alkalmazott vasbeton felhasználásában, hanem az épületek belső megoldásaiban is jelentkezett. Perret fontos szempontnak tartotta a bentlakók számára kellemes környezet kialakítását. A levegős, természetes fénnyel elárasztott előcsarnokokból, lépcsőházakból nyíló lakásokat kellő fényt biztosító széles ablakokkal, beépített szekrényekkel látta el, sőt a konyhákat berendezve vehették birtokukba a lakók.

Mindez, különösen állami bérházak esetében, akkoriban újdonságnak számított.

Auguste Perret tervének teljes megvalósulását ugyancsak részben érhette meg, mivel az építkezés 1964-ig tartott, Le Havre-i munkájával azonban, amely most az UNESCO védelme alá került, iskolát teremtett a XX. század építészetében.

A XXI. század filmművészetében a gondolat filmes kifejezéséhez szükség volt egy ilyen képi háttérre, melyben el lehet mondani egy olyan magatartást, gondolkodást, viselkedést, mely még mindig domináns tényező a társadalmi életben. Operatőr: Pierric Gantelmi d Ille

A tenger hullámait szelő tankhajó monumentalitása, a világvárosi hangulatot jól aláfestő széles utcák szinte kegyetlen magányossága, az épület minden modernsége ellenére is rideg, lélektelen, de mégis jelez egy olyan modernséget, amely belső tartalmának következtében egyedüliséget biztosít, melybe nem szólhatunk, és nem is, szólunk bele. Magára hagyva az embert, a XXI. század emberét, oldja meg a saját gondjait. Minden embernek van saját álláspontja a környezetében történő eseményekkel kapcsolatban. Mindenki megfogalmazza véleményét, de nem sok mondja el. Inkább elhallgatják azt, amit ki kellene mondania. Lucas Belvaux-t az aggasztja: miért nem mondják ki azokat a gondolatokat, melyek a társadalom előrehaladást, könnyítenék meg.

A szólás szabadsága nevében fogalmazza meg képi formában aggodalmát a jövő nemzedékével szemben.

Ezeket a gondolatokat fogalmazza meg a 38 tanú (38 Témoins) című film. Szereplők: Yvan Attal (Pierre Morvand), Sophie Quinton (Louise Morvand), Nicole Garcia (Sylvie Loriot), François Feroleto (Léonard kapitány), Natacha Régnier (Anne), Patrick Descamps (Petrini). A felsoroltakból is látszik a színészek francia filmművészet élvonalából valók. Kevés eszközzel, sokat mondanak a ma emberének arról a társadalomról, melyben élnünk kell. Látványtervező: Catherine Werner Schmit.

A film története egyszerű. Az éj leple alatt Le Havre egyik utcáján bántalmaznak, majd megölnek egy segítségért könyörgő lányt a bérház földszintjén, és senki sem siet a segítségére, holott hallatszik a kétségbeesett sikoltása. A rendőrségi vizsgálat során kiderült, senki sem látott, vagy hallott valamit. Végül az egyik lakó, Pierre Morvand, lelkiismeret furdalást érezve, a nyomozó hatóságnak bejelenti, hogy milyen információja van az eseménnyel kapcsolatban. A filmnek talán a legizgalmasabb képsorai azok, melyek bemutatják gyötrődő magatartását, és azt, hogy végül ő, a 38. tanú, aki vállalja, hogy elmondja a hatóságnak az általa vélt igazságot, magára marad, mindenki elhatárolódik tőle. A felesége (Louise Morvand) is elhagyja, mert nem volt őszinte vele szemben sem.

A narrátor hangja mondja: az igazságot minden körülmény között meg kell fogalmazni, ki kell mondani. De ehhez ember kell, mint ahogy egy 130 méter hosszú tankhajó vezetése is felelőséggel jár.

Ekkor érjük meg igazán a filmet felvezető képsorok fontosságát. A házaspár sétáinak, beszélgetéseiknek, egymásiránti magatartásuknak értelmét.

A filmet először a nagyközönségnek 2012-es Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be.

Csomafáy Ferenc