ERDON Helyi hírek

2010.02.05. 14:29

Sarkady Zsolt lett az alprefektus

<p>Bihar megye - A pénteki kormányülésen Emil Boc miniszterelnök aláírta Sarkadi Zsolt kinevezését Bihar megye alprefektusi tisztségébe.</p>

Sarkady Zsolt kinevezése kapcsán Szabó Ödön az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke lapunkank elmondta: „több indok szólt Sarkady Zsolt kinevezése mellett; véleményem szerint a filharmóniánál megfelelő tevékenységet végzett, hiszen aki úgy vette át az intémény irányítását, hogy annak nem volt saját koncertterme, most pedig van, továbbá a megyei tanács döntésének megfelelően biztosította a filharmónia működési rendjét, aminek köszöhnetően a zenekar európai koncerteken vett részt, és megfelelően kezelte azt az RMDSZ által a megyei tanácson keresztülvitt döntést, miszerint magyar néptánccsoportot kell létrehozni. Az RMDSZ a prefektúránál egy fiatalt akar kiképezni, akire hosszútávon is lehet támaszkodni, továbbá Sarkady jogász, márpedig a prefekrtúra fő feladatköre az, hogy biztosítsa és felügyelje az önkormányzatok döntéseinek törvényességét.” Szabó Ödön hozzátette, hogy Sarkady konkrét feladatkörei a prefektúra belső működési rendjétől függnek majd, de vélhetően a leváltott Claudiu Pop hatásköreit fogja átvenni.
Bihar megyében a lakossági számarányok tekintetbe vételével megillet bennünket egy hely a prefektúra vezetői között. Remélem, lesznek olyan bölcsek a román vezetők, hogy egy újabb esetleges politikai széljárásváltozásnál ezt a jogot fenn fogják tartani” -tette hozzá Szabó Ödön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!