ERDON Helyi hírek

2010.02.05. 14:44

Jogállamiságot

<p>Bihar megye - Kinevezése után megszólaltattuk Sarkady Zsoltot, aki a pénteki kormánydömtés értelmében lett Bihar megye alprefektusa, és aki elárulta, hogy feladatkörei kapcsán még nem egyeztetett a prefektussal.</p>

Új tisztségével járó célkitűzéseiről szólva Sarkady elmondta: „Romániában az elmúlt időszakban a demokrácia és a demokratikus intézmények kiépítése volt a legfőbb feladat, de ugyanilyen fontos a jogállamiság kiépítése is, vagyis az, hogy az intézményekre ugyanazok a törvények legyenek érvényesek, mint amelyeknek a polgárok is alá kell vessék magukat. Azt szeretném, ha a jogállamiság kiépítése az állampolgárok védelmében történne.” Arra a kérdésünkre, hogy hosszútávra tervezi-e ennek a tisztségnek a betöltését, Sarkady azt válaszolta, hogy egy prefektúrabeli tisztség lehetne karrierpálya is, „de a mostani romániai politikai helyzetben nem feltétlenül gondolom, hogy ez nyugdíjas állás, azonban lehetőségeimhez képest a legjobbat kívánom nyújtani ebben a tisztségben” - tette hozzá végül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!