2009.12.22. 17:07
"Tökéletesen megbíztunk egymásban".
<p>Nagyvárad - Húsz évvel ezelőtt<br /> alakult meg a Bihar megyei RMDSZ. Az alapítók<br /> 1989. december 23-án a múzeumkertben<br /> gyűltek össze, majd másnap a<br /> Jakobovits-házaspár m?termében<br /> folytatódtak az események.</p>
A húsz évvel ezelőtt
történtekről Jakobovits
Miklós képzőművész,
az események egyik főszereplője
nyilatkozott hírportálunknak.
- A 20 évvel ezelőtti eseményekhez
vezető nagyváradi összejövetelek
nagyon pozítiv, régi
múlttal rendelkeznek. 1986-ban Jakabos
Ödön kézdivásárhelyi
Körösi Csoma Sándor
kutató elment Indiába, majd
Váradon akart egy szép
előadást tartani indiai
útjáról. A Securitate azonban nem
engedélyezte a rendezvényt. Ekkor mi
elhívtuk hozzánk a műterembe:
összegyűlt kb. 50-60 ember, s az
előadás meg lett tartva. Jó
érzés volt, hogy lehetett valamit
csinálni a műteremben az állam
beleegyezése nélkül is. A
másik hasonlóan érdekes dolog 1988
elején történt. A
székelyföldi Atyhán élő
Vinczeffy Lászlóval, egy
nyugdíjas tanítóval
készítettek külföldi
tévések interjút,
melyben ő a forradalmi eszme
elindítójaként keményen
beszámolt a falurombolásról,
Ceauşescu módszereiről
és indítékairól. Akkor
én telefonáltam neki, eljött
hozzánk, nálunk tartozkódott vagy
tíz napig, hogy a szeku ne figyeljen rá.
1989 januárjában, amikor a
Szovjetunióban elkezdődtek a
karabakhi-harcok, elmentem
Örményországba. Láttam a
tüntetéseket, Domokos
Gézától és
Kányáditól
Sándortól kaptam címeket, hogy
kikkel kell felvegyem a kapcsolatot. Amikor
hazatértem a Kaukázusból,
írtam egy esszét Varga
Gáborék részére, az Ady
Társaságnak. Másnap már
keresett is a Szeku, hogy én
tulajdonképpen a karabakhi és az
erdélyi viszonyokat egy kalap alá
helyeztem... 1989 novemberében ugyanakkor
írtam egy levelet Tőkés
László védelmében a
Vasárnapi Újságnak, A
dokumentumot Szilágyi András
németországi orvos a cipőjébe
rejtve vitte át a határon, átadta
Szervátiusz Tibornak, ő pedig
Győri Bélának, a
Vasárnapi Újság akkori
főszerkesztőjének.
Részemről tehát ez volt az a
réteg, amire a december 24-i, úgymond
házigyűlést rá tudtam
építeni. Úgyhogy, amikor ezt
megelőzően a múzeum kertjében
lezajlott a találkozás, akkor bennem
és feleségemben, Mártában
is felmerült már az ötlet, hogy
másnap a társaságot a
műteremben kellene összehívni,
közölte a
képzőművész.
Nagyszerű hangulat
- Milyen volt a hangulat ezeken az
összejöveteleken?- kérdeztük
Jakobovits Miklóst.
- A hangulat nagyszerű volt, mindannyiukban az
fogalmazódott meg, hogy a temesvári
eseményekre Nagyváradon is
válaszolni kell. Felemelő és
szép érzés volt, hogy senki sem
gyanakodott, nem gondolkodott azon, hogy kik van jelen,
kik fognak szaladni jelenteni a
titkosrendőrségnek, és ehhez
hasonló dolgok. Összefogó
ereje volt az egésznek, megbíztunk
egymásban, ami később is
pozítivan hatott az emberre. 1989. december
23-án délután három
óra körül gyűltünk
össze, körülbelül öten-hatan,
jómagam, Márta, Varga Gábor
és Nagy Béla, a többi
személyre nem emlékszem.
Felajánlottuk, hogy másnap
délután a Braşovului utcai
pinceműtermünkben találkozzunk, hogy
beszéljük meg, e pozítiv fordulat
kapcsán milyen perspektívát
mutató lépéseket tehetünk a
szervezkedés terén. Másnap
délután a kicsi műteremben
körülbelül negyvenen gyűltünk
össze, tiszta és lelkesítő
hangulat uralkodott. Tőlünk távozva
Varga Gábor telefonált Domokos
Gézának Bukarestbe, akivel az RMDSZ
immár eljövendő jogi
szerkezetét beszélte meg. Boldog
és felemelő nap volt, becsültük
egymást a szervezésért, a
szónoklatokért, de főleg a
tömegesnek nevezhető
megjelenésért a műteremben.
Éreztük a szabadság
ízét.
Visszagondolva, ha én és Márta nem
volnánk optimista
beállítottságúak, bele se
kezdtünk volna. Egyáltalán nem
foglalkoztam akkor azzal, hogy milyen negatív
dolgok következhetnek ezután.
Igyekeztünk az egész
aktívitásunkat később is a
pozítiv irányba fordítani.
Úgyhogy, mikor 1992 elején
Tőkés László és
Tempfli József püspökök
meg az RMDSZ-vezetői felkértek minket arra,
hogy legyünk a Varadinum ünnepségek
képzőművészeti vezetői,
nem azzal foglalkoztunk, hogy kiben csalódott az
ember, és milyen ellentétek alakultak ki
a politikai hatalom szempontjából, hanem
az izgatott minket, hogy miként tudnánk
Váradon egy komoly művészeti
aktívitást beindítani.
Baráti odafigyelések
- Olyan szépek voltak a baráti
odafigyelések, tökéletesen
megbíztunk egymásban. Ez az
Ady-köröknek, meg az azon kivüli
összejárásoknak a terméke
volt. Senki sem kellett igazolja magát, a
szeméből láttuk, hogy
megbízható, tiszta ember. Fel sem
vetődött a gyanúja annak, hogy itt
valaki feljelentheti a másikat. Amikor a Varga
Gábor szólt, hogy menjünk a parkba,
akkor tudtuk, hogy az ő szavára
megyünk, s abban is biztosak voltunk, hogy
akiket ő hív, azoktól nem kell
tartsunk. A parkbeli összejövetel
körülbelül másfél
órát tartott, nem is tudom lemérni
pontosan, amolyan sétaszerű
megbeszélés volt.
Beszélgettünk, s közben
érkeztek az emberek. A kert hátsó
részen volt egy kőtár, ahol
megálltunk néhány pecig, hogy
valamilyen improvizált
jegyzőkönyv készüljön
a történtekről. Már nem
emlékszem, talán Nagy Béla vagy
Varga Gábor jegyzett fel egy-két dolgot.
Majd felmerült a kérdés: hol
találkozzunk legközelebb? Mindez azonban
úgy a levegőben maradt, mert nyilván
mindenkinek a lakása amolyan szentély.
És akkor úgy magától
jött nekem és Miklósnak: gyertek a
műtermünkbe! Arról is szó volt,
hogy mindenki szól még három
embernek, akikben nyilván megbízik.
Úgy körülbelül megsaccoltuk, hogy
hányan férünk be a műterembe,
de a végén többen gyűltünk
össze. Teljesen idegen arcok is megjelentek, de
nem tartottunk tőlük, mert tudtuk, hogy
valaki közülünk megbízik
bennük. Jó érzés volt
ugyanakkor csapatban dolgozni, tisztában lenni
azzal, hogy számíthatsz a másikra.
Ebben a pozítiv élményben
később az első Varadinum
ünnepségek szervezésekor is
részünk volt.- emlékezett vissza a
húsz évvel ezelőtt
történtekre Jakobovits Márta
képzőművész, Miklós
felesége.
Ciucur Losonczi Antonius