2009.11.13. 14:45
Fiatal zongoraművésznő a koncertesten
<p>A csütörtöki hangversenyest első<br /> felében Rahmanyinov II. c-moll zongoraversenye<br /> hangzott el Alina Bercu fiatal művésznő<br /> kivételes előadásában. Az est<br /> második részében Sosztakovics X.<br /> szimfóniája csendült fel Theo Wolters<br /> vezényletévek.</p>
Az 1990-ben született Alina Bercu
már kilenc esztendősen fellépett
nyilvánosság előtt,
párhuzamosan a brassói Saguna
iskola diákja és a weimari Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskola
hallgatója, ahol Grigorij
Gruzman tanítja. Fiatal kora
ellenére három kontinensen koncertezett
jeles karmesterekkel, ugyanakkor több
nemzetközi díj birtokosa. Mozgékony,
pergő technikával mintázta meg
Rahmanyinov versenyművét.
Előadásában ráfigyeltetett a
mű érzelmi tartalmára.
Billentésének varázsa,
káprázatos technikája ragadta
magával a hallgatóságot, hiszen az
előadó együtt érzett a
romantikus mű csapongó
dallamvilágával, akár az első
tétel szenvedélyt
tolmácsoló muzsikájára,
fájdalmas pátoszára, vagy a
második tétel bánatot
sugalló, romantikus hevületére
emlékezünk, de kiemelhetjük a
finále táncos lejtésű,
virtuóz változatait is. A remekbe
sikerült előadáshoz
hozzájárult az igen sok gyakorlás,
hiszen, ahogy Enescu mondja: „Az alkotás
harmincs százaléka ihlet, a többi
munka”. A közönség szünni
nem akaró ütemes tapssal köszönte
meg a művésznő
teljesítményét, aki
ráadást nyújtott: Rahmanyinov
Tanulmány-képek sorozatának egy
darabját játszotta.
Tragikus drámaiság
A műsor második felében
Sosztakovics 1953-ban befejezett X.
szimfóniát hallgattuk meg Theo
Wolters holland karmester
vezényletével, aki eredetileg
szólótrombitás volt, majd 2004
óta Maris Jansons aszisztense az Amszterdami
Concertgebouw zenekaránál. A terjedelmes
alkotás, mely Bruckner és Mahler
hatását is jelzi, komoly próba
elé állítja az együttest. A
mű maga drámai, tragikus
érzéseket tár fel a zene
nyelvén, a fájdalmassá
váló küzdelmet, a
tépelődést avatja
muzsikává. A kompozíció
szimbolikusan tolmácsolja a szerző
által elszenvedett
megaláztatásokat, de elsődlegesen a
háború még akkor is
érződő hatásátt
idézi, valamint a diktatúra
borzalmát idézi. A karmester
elképzelésében igyekezett
valóra váltani a mű gondolatait, ami
technikailag sikerült megoldania, de talán
hiányzott a szimfónia kifejzete tragikum
meggyőző ereje. Nem érződött
kellően a mű tartalmához való
kapcsolata. Minden egyes hangszerrészleg kitett
magáért, de kiemelkedő volt a
fafúvósók, a
rézfúvósok
teljesítménye, és nem
különben a vonósoké, hiszen
komoly technikai nehézségekkel kellett
megbirkózniuk. A
későromantikában gyökerező
alkotás közérthetősége a
hallgatóság azonosulását
eredményezte.
Tuduka Oszkár