Erdon Egyetem

2008.07.23. 13:53

Felvételi a BBTE-n

<p>A Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán kínált 61 szakra beiratkozók száma szerdára elérte a 2187-et, ami mindössze 44 beiratkozóval kevesebb mint a tavalyi év azonos időszaka után volt.</p>

Az elmúlt évekhez képest visszaesett a közgazdasági kar magyar tagozatára beirakozók száma. A tavaly az azonos időszakban ez meghaladta a négyszázat, most, a beirakozási időszak vége felé még 300 alatt volt, de még így is ez a kar vezet a diákvonzás tekintetében. Kimelten érdeklődnek a magyar fiatalok az informatika, turizmus földrajza, pszichológia, szociológia, közigazgatás iránt.

Új szakok magyarul

Az idén új szakok is indultak magyar nyelven: földméréstan, televíziószak, mérnöki geológia. A székelyudvarhelyi tanítóképzőn – ami szintén a BBTE magyar tagozatának része – rekordjelentkezés volt, immár több mint százan vannak a húsz tandíjmentes helyre. Ha magyar jelentkezők nem magyar tagozatra iratkoznak be, akkor főleg a román vagy világnyelven tanított közgazdasági szakokra, illetve az alkalmazott világnyelvek szakra iratkoznak be. Az egész Babes-Bolyain a legnagyobb verseny az egyik angol tannyelvű közgazdasági szakon volt: ide románok és magyarok is tömegesen iratkoztak be, az utolsó bejutó átlaga 9,84 volt. A magyar nyelv és irodalom szak iránt hasonló az érdeklődés, mint a tavaly. 2007-ben kritikusan kevesen irakoztak be a filozófia, néprajz és geológia szakra. Most viszont a sikeres és őszinte tájákoztató munkának köszönhetően ismét növekedett e szakok vonzása. A reál területen inkább az új mérnöki szakok felé orientálódnak a romániai magyar fiatalok. Ilyen a vegyészmérnöki, a biotechnológia, az anyagtudomány.

A gyulafehérvári római katolikus teológia, amely a tavaly társult a BBTE magyar tagozatához, húsz államilag támogatott helyett kapott, és ezek a helyek is betelnek. Az idén is be lehet iratkozni az egyetem öt kihelyezett részlegének helyszínén is: Sepsiszentgyörgyön, Szatmáron, Besztercén, Máramarosszigeten és Zilahon. A szentgyörgyi és szatmári irodákban iratkozott be a magyar tagozatos jelentkezők több mint egynegyede. A BBTE magyar tagozatán szeptember elején újabb beirakozásokat szerveznek az augusztusban érettségizők számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!