Áradások

Tegnap, 14:23

Segélyszállítmányok és mentőcsapatok indultak az árvíz sújtotta Kovászna megyébe

Segélyszállítmányok és mentőcsapatok indultak az árvíz sújtotta Kovászna megyébe

Forrás: Meteoplus

MTI

Két tonna humanitárius segélyszállítmánnyal és vízszivattyúkkal indult útnak a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) csapata csütörtökön a romániai Kovászna megyében található Nagyborosnyóra, hogy az árvíz elleni védekezésben segítsék a határon túli közösséget, és támogassák a kitelepített családok élelmezését. A Magyar Református Szeretetszolgálat csütörtöki közleménye szerint az önkéntes csapatot követi az MRSZ Kutató-Mentőcsapata is, akik felszerelésükkel szakmai segítséget nyújthatnak a mentésben és kárenyhítésben egyaránt. Az árvíz érintettjei számára adománygyűjtést is hirdetett a szeretetszolgálat – tették hozzá.

Mint az összegzésben felidézik, a heves esőzések és áradások miatt hetek óta súlyos árvízveszély fenyegeti Erdélyt. A parajdi sóbánya jelentős része megtelt vízzel, azóta pedig a környék települései is veszélybe kerültek a hatalmas vízmennyiség miatt.

Kiemelték: az MRSZ napok óta kapcsolatban áll az Erdélyi Református Egyházkerülettel, hogy szükség esetén azonnal indulni tudjon segélyszállítmányaival és önkéntes csapatával a szervezet. A tájékoztatás szerint az áradások mostanra több települést is elöntöttek, így csütörtökön elindult a Magyar Református Szeretetszolgálat első csapata a Kovászna megyei Nagyborosnyóra.

A helyi mentőszervekkel és gyülekezettel együttműködve a szeretetszolgálat két tonna élelmiszerrel és higiénés termékkel nyújt helyben segítséget az otthonukat elhagyni kényszerülő családok körében, valamint nagy teljesítményű vízszivattyúkat és tömlőket juttat el még csütörtökön az alapítvány a helyszínre, hogy a mentési feladatokban is azonnal segítséget tudjanak nyújtani.

A helyi mentőszervekkel egyeztetve várhatóan hétfőre elvonul az ár, és megkezdődhet a nagyobb volumenű kárenyhítés.

Ennek érdekében hétfő hajnalban a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsapatának tagjai a Tiszáninneni Református Egyházkerület önkéntes csapatával együtt indulnak a Kovászna megyei községbe.

Az erdélyi árvízhelyzet miatt országos adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Forrás: Meteoplus

Támogatás a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól és Katolikus Karitásztól

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat öttonnás segélyszállítmányt indít az árvíz sújtotta erdélyi falvakból kitelepített rászoruló családok támogatására, mobilkonyhát állít fel, és adománygyűjtést hirdet a helyreállításhoz szükséges eszközökre  – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. Azt írták: a napok óta tartó intenzív esőzések során kialakult árvíz és belvíz miatt az erdélyi Háromszéken (Kovászna megye) kilenc települést öntött el a víz, több száz embert kellett kitelepíteni otthonából, és több száz hektár földterület került víz alá. Az embereket közeli települések sportcsarnokaiban helyezték el, míg házaikból visszahúzódik az ár, és azok újra lakhatóvá válnak – tették hozzá.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a romániai partnerszervezetével egyeztetve öttonnás segélyszállítmányt, azonnal fogyasztható konzervételeket, tartósélelmiszert, valamint több száz ember ellátására elegendő melegételhez szükséges alapanyagot, nagy mennyiségű tésztát, lencsét, paradicsomkonzervet, illetve tisztálkodószereket és higiéniai termékeket indít a térségbe – ismertették.

Jelezték: az adományokat a helyi szeretetszolgálati munkatársak irányításával juttatják el a rászorulókhoz.

Beszámoltak arról is, hogy

a helyszínre indul a magyar segélyszervezet mobilkonyhája, így az erdélyi máltaiakkal közösen két területen tudnak melegételt készíteni és osztani.

Technikai segítséget nyújtanak továbbá a házak kiszárításához és fertőtlenítéséhez szükséges, nagy teljesítményű szivattyúkkal, ipari falszárítógépekkel és a készülékeket árammal ellátó aggregátorokkal. A szervezet közölte: az adományokat a Romániai Máltai Szeretetszolgálat koordinálásával juttatják el a katasztrófában érintett területekre.

A Katolikus Karitász is azonnali segélyprogramot és adománygyűjtést hirdet az erdélyi árvízi veszélyhelyzetre való tekintettel – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. A Karitász azt kéri, hogy aki teheti, csatlakozzon az általa biztosított kétmillió forint értékű gyorssegélyezéshez – hozzátéve: legfőbb céljuk, hogy a gyorssegély mellett hosszabb távú támogatást is biztosítsanak a lakosságot érintő helyreállítási munkák során. Közölték: a beérkező adományokkal a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica az Erdélyben működő Gyulafehérvári Karitásszal együttműködve segíti a helyreállítási munkálatokat, valamint a károsult családokat és közösségeket. A helyzet fokozódását figyelembe véve katasztrófahelyzeti csapattal, falszárító gépekkel, fertőtlenítőszerekkel és élelmiszeradománnyal is készülnek, továbbá minden olyan eszközzel, amivel az ideiglenes lakhatást megkönnyíthetik az érintettek számára – fűzték hozzá. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a következő néhány nap különösen kritikus a vízhozam további várható emelkedése miatt.

Gyűjtést hirdet az Erdélyi Református Egyházkerület

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára. A Kolumbán Vilmos József püspök és Kiss Tibor előadótanácsos által aláírt felhívásban leszögezik: Ez a természeti csapás nemcsak az anyagi javaktól fosztotta meg a családokat, hanem a lelki nyugalmukat, bizodalmukat is próbára tette. 

Az elmúlt napokban a Magyar Református Szeretetszolgálat a Diakónia Keresztyén Alapítvány Koordinációs Irodájának közvetítésével valós időben és hatékonyan reagálva sietett a bajba jutottak megsegítésére. Köszönetet mondanak az árvíz sújtotta vidék peremén élőknek, akik meleg étellel, ivóvízzel, takarókkal és menedékkel támogatták a rászorulókat. A körlevélben külön kitérnek a parajdi sóbányában bekövetkezett katasztrófára is, amelynek kapcsán leszögezik: „Bízunk azonban Isten kegyelmében, amely által Székelyföld ezen ősi kincse újból látogathatóvá válhat. Imádkozunk, hogy a munkahelyeiket, megélhetésüknek forrását, értékeik elvesztését most fájó szívvel gyászolók mielőbb örömünnepet ülhessenek azon a napon amikor a bánya újra kitárja kapuit” – olvasható az egyházkerület honlapján.

A körlevélben arra kérik a gyülekezetek tagjait, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az árvízkárosultakat a pünkösdi ünnepkör perselypénzével.

Az adományokat az alábbi bankszámlaszámra lehet utalni:

Banca BCR, filiala Cluj, str. Gheorghe Baritiu nr.10-12.

Beneficiar: Eparhia Reformata din Ardeal, Cluj-Napoca, str. Ion I. C. Bratianu nr.51.

Cod IBAN: RO66RNCB0106026604570001 Ron

SWIFT: RNCBROBUXXX

Megjegyzés: „Sprijin pentru victimele inundațiilor”


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!