Bihar hírei

2017.08.29. 09:03

Érszőlősi Falunapok - vasárnapi események

Az Érszőlősi Falunapok sikeres első napja után a vasárnapi mondhatni, hogy még sikeresebb volt. A vasárnapi programok a templomban kezdődtek. Ez a nap volt az ünnepség súlypontja, hiszen még több kulturális és szórakoztató műsorral csalogatta a közönséget, mint az első napon.

Az Érszőlősi Falunapok sikeres első napja után a vasárnapi mondhatni, hogy még sikeresebb volt. A vasárnapi programok a templomban kezdődtek. Ez a nap volt az ünnepség súlypontja, hiszen még több kulturális és szórakoztató műsorral csalogatta a közönséget, mint az első napon.

A közönség annak rendje és módja szerint megjelent, méghozzá igen szép számban. Az esőmentes nap is kedvezett a többségében szabadtéri rendezvénynek. A sokéves hagyománynak megfelelően a vasárnapi programok az Istenházában kezdődtek ökumenikus istentisztelettel, melyen zsúfolásig megtelt a református templom. Igen szép és példamutató, ahogyan az érszőlősi felekezetek együtt tudnak ünnepelni, énekelni, imádkozni. Az eseményt nem kisebb személyiség tisztelte meg jelenlétével, mint Pásztor Sándor, a Megyei Tanács elnöke. Barcui Barna vedresábrányi/monospetri polgármester pedig már visszajáró vendégnek számít az érszőlősiek ünnepségén. Az igét a felekezetek vezetői közösen hirdették, beleértve az ortodox tisztelendőt is, aki minden évben jelen van a közös imádságon. A felekezetek kórusai, énekesei is mindent megtettek annak érdekében, hogy az ökumenikus istentisztelet a falunapi ünnepség egyik fénypontja legyen. Természetszerűen elsőként a házigazda, Illyés Tamás református lelkipásztor mondott köszöntőt és hirdette az igét, majd az áldást is ő adta meg.

Polgármesteri köszöntő

A záróének után véget ért az egyházi rész, melyet követően Beke László polgármester köszöntötte a jelenlévőket és kívánt kellemes időtöltést. Megragadva az alkalmat kijelentette, hogy a jelenlegi önkormányzati csapat nem fog meghátrálni, teszi tovább a dolgát, mint ahogy eddig tette, akkor is, ha méltánytalan támadások érik őket. „Célunk építeni, szépíteni, gazdagítani községünket, képviselőtársaim és Isten segítségével.”- mondta a községvezető. Pásztor Sándor kiemelte, hogy azon döntését, hogy az Érszőlősi Napokat választotta az is befolyásolta, hogy a sok nagy díszes meghívó között megragadta figyelmét egy szerényebb és kisebb, mely Érszőlősről érkezett. A másik ok pedig az, hogy ebben a faluban hagyománya van a közös ökumenikus ünneplésnek, mely sajnos kezd kimenni a divatból. Gratulált a községnek a benne uralkodó egyetértésért, melynek köszönhetően magyar lakosainak száma, nem csökkent az 1910-es évekhez képest. „Példásan kitartottak és megmaradtak településükön, melyet széppé, vonzóvá tettek, megtartva nemzeti identitásukat.”- mondta a megyei elnök, majd zárszavában jó szórakozást kívánt. Kedves színfoltja volt a továbbiakban a templomi ünnepségnek a díszpolgári oklevél átadása, melyet a település orvosa dr. Sántha Levente kapott meg érdemei elismeréseként. A laudációt személyesen Beke László polgármester olvasta fel, melyben kiemelte a kitüntetetett szakmai és közéleti tevékenységét, melyekkel rászolgált arra, hogy a község díszpolgára legyen. Orvosként maximális tudása szerint szolgál, mely mellett több mint 14 éven át volt a helyi RMDSZ elnöke és a helyi újság vezető szerkesztője. A templomban zárénekként nemzeti imánkat énekelték, melyet követően a hívek a világháborús emlékműhöz vonultak ahol elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Ezt követően a délelőtti programokat a meghívottak számára készített finom ebéd zárta.

Sportvetélkedő

A délutáni programok a sportvetélkedővel kezdődtek, melyen a helyi iskolások bizonyították ügyességüket a kerékpárokon. Szervezője és levezetője Hover Gábor iskolaigazgató/sporttanár volt. Sokan álltak rajthoz, ügyesen szlalomoztak, biztonsággal uralták járművüket. A legügyesebb Biță Romulus Szabocs volt, második Balog Márk Sándor, harmadik helyet pedig Hiri Kristóf Géza szerezte meg. A szabadtéri színpadon az Insect együttes nyitott, majd a Girl Dance csapat szórakoztatta a nagyérdeműt. Egy másik helyszínem nagyszámú érdeklődőt vonzott a motoros show. Ezen bemutatónak hagyománya van már a községben. Este a sztárvendégek vették birtokba a színpadot: Csocsesz és L.L. Junior. A koncerteken részt vett a falu apraja-nagyja. Igazi falunapi hangulat volt.

Tűzijáték

A műsorvezető a nagy tapasztalattal rendelkező Földi Éva tanítónő volt mindkét napon, aki a Plusz FM rádió műsorvezetője. Idén sem maradt el a tűzijáték, melyet a szabadtéri diszkó követett, igen szépszámú résztvevővel. Sikeres, jól szervezett falunap volt, mely kiváltotta a lakosok elégedettségét.

Szőke Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!