Táncház csillagocska módra

Táncház csillagocska módra
Kedden este a nagyvárad-réti Csillagocska Alapítvány táncházat szervezett a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A díszvendég Illés bábu volt, és számos farsangi momentum zajlott.

Benedek Árpád szervező, zenepedagógus az erdon.ro-nak kifejtette: múlt csütörtökön az óvoda részére már megszervezték a farsangi mulatságot, így ez a mostani inkább a néptáncegyüttesnek a farsangtemetése. Sok éven keresztül maga a farsangtemető műsor ment húshagyó kedden, és azért esett erre a napra a választásuk, mert megpróbálják a szokásvilágot autentikus formában megeleveníteni. A néphagyomány szerint pedig húshagyó kedden van a legnagyobb mulatság, és ők ezt egy farsangi táncházzal szeretnék emlékezetessé tenni, illetve ezzel méltóképpen lezárni a farsangi időszakot. Kicsik és nagyok egyformán jól érezhetik magukat, és a zenekar nem csupán egy tájegységnek a népzenéjét játssza, hanem mindazokat, melyeket az együttes tagjai a különböző korosztályú csoportoknak oktatnak az idén. A legkisebbek moldvai táncokat tanulnak, a következő korosztály felcsíki táncokat, az utánuk levők mezőségi táncokat, a nagyobbak pedig kalotaszegi táncokat.

Ugyanakkor az összejövetel nem csupán a gyermekeknek, hanem a szülőknek is szólt, hiszen a táncoktatásba tulajdonképpen ők is heti rendszerességgel bekapcsolódnak, ugyanis minden kedd este az alapítványnál őket is tanítják táncolni. Erre az oktatásra járó szülők mezőségi táncokat tanulnak.

Alakoskodás

Amellett, hogy az említett táncokat mindenki szabadon gyakorolhatta másokkal közösen az est folyamán, természetesen a farsangi alakoskodásról sem feledkeztek meg. Mindenki beöltözött, szülők és gyerekek egyaránt. Amennyiben lehetett, próbáltak arra figyelni, hogy a jelmezek otthonról kerüljenek elő, ne kölcsönzőből, hogy a fantázia kerüljön előtérbe, illetve a hagyományos étrendhez igyekeztek igazodni. Azt kérték a felnőttektől: belépőként az általuk sütött farsangi fánkot hozzanak magukkal, esetleg szendvicset, ami pedig az innivalót illeti, ne kóla vagy egyéb, az üzletekben kapható színezékkel és egyéb mesterséges anyagokkal teli üdítők szerepeljenek a menüben, hanem tea, limonádé vagy sima víz.

A hagyományok útján járva az egészséges életmódot is próbálták tehát követni a rendezvényen, melynek díszvendége Illés bábu volt, akit elsirattak az egyik farsangi jelenet keretében, és természetesen a farsang egyik kimaradhatatlan eleme, az álesküvő se maradhatott el. Kerestek egy mennyecskét és egy hozzá méltó férjet, sőt, meglepetésként még „papot” is, hogy minden hitelesnek tűnjön.

Ciucur Losonczi Antonius