Statisztika

2023.08.24. 07:50

Rafila: Tavaly több mint 1700 esetben volt szükség sürgősségi orvosi ellátásra kábítószer-fogyasztás miatt

Agerpres

Tavaly több mint 1700 esetben volt szükség sürgősségi orvosi ellátásra kábítószer-fogyasztás miatt, a páciensek többsége fiatal volt - nyilatkozta szerdán az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila sajtótájékoztatón számolt be erről, leszögezve azonban, hogy 'óvatosan' kezeli ezt a számadatot, figyelembe véve, hogy Romániában a kábítószer birtoklása és fogyasztása bűncselekménynek minősül, ami elriaszthat egyeseket az orvosi segítségkéréstől.
A statisztikai adatok szerint tavaly enyhén csökkent eme sürgősségi esetek száma az előző évekhez viszonyítva, a miniszter szerint azonban a már említett felvetés mellett azt is figyelembe kell venni, hogy pandémiás évekről volt szó, emiatt nehéz összehasonlítást tenni.
Rafila szerint mindenképpen nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, erre kell fókuszálnia a hosszú távú egészségügyi politikának.
'A kábítószer-használat megelőzésére irányuló hosszú távú politika szerintem az ésszerű. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene orvosi kezelést, szenvedélybetegeknek szóló terápiát kínálnunk a kábítószer-fogyasztóknak, de a megelőzés egyértelműen fontos' - fogalmazott a miniszter.
Rafila hangsúlyozta az egészségnevelés fontosságát, hogy a fiatalabb generációk már az iskolában információkat kaphassanak a kábítószer-, alkohol- és dohányfogyasztás káros hatásairól. Ez megváltoztathatná 'az egyre aggasztóbbá váló tendenciát' Romániában.
A miniszter szerint minden pszichiátriai kórház nyújt sürgősségi ellátást a különböző pszichoaktív anyagokkal történt akut mérgezés esetén, és létezik továbbá egy országos hálózat, amely detoxikációs és pszichológiai tanácsadási szolgáltatásokat nyújt. 'Nem túl fejlett, de létezik' - fogalmazott Rafila.
'Nem csak a kezelésről van szó. Hanem egy folyamatról. A szenvedélybeteg személy családját is be kell vonni ebbe a folyamatba. (...) Gyakran a család is áldozata a droghasználatnak, mert a droghasználó emberek drámákat okoznak. Láthatták, mi történt néhány nappal ezelőtt. (...) Ez a fiatal is sajnos már évek óta droghasználó' - utalt az egészségügyi miniszter a 2 Mai tengerparti üdülőtelepen augusztus 19-én történt tragédiára, amikor egy 19 éves bedrogozott fiú kocsijával belehajtott az út szélén haladó gyalogosok egy csoportjába és két fiatalt megölt, hármat pedig megsebesített.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában