Úzvölgye

2023.07.08. 15:15

Úzvölgyi katonatemető: Újabb román kereszteket helyeztek ki a Nemzet Útja szervezet hívei

Forrás: hargitanepe.ro

Fotó: Vlaicu Lajos

Hargita Népe

A Mihai Tîrnoveanu vezette Nacionalista Mozgalom eseményére fakeresztekkel, ásókkal és lapátokkal érkeztek a románok. Céljuk a korábban eltávolított betonkeresztek helyére 150 új fakeresztet kihelyezni. A helyszínen kevés rendőr és csendőr tartózkodott.

A katonatemető kapuja nem volt zárva, így könnyen bejutottak a román szélsőségesek. Rendbontás nem történt. Az egyházi elöljáró beszéde után megszentelte az általuk vitt fakereszteket, majd a temetőt bejárva más sírokat is meghintett szenteltvízzel. Az ott-tartózkodók énekelve követték.

Fotó: Vlaicu Lajos

Háromnegyed öt órakor az utolsó fakereszteket helyezték el. A 150 új fakereszt mellé mintegy 6 méteres keresztet is állítottak a temető kapujától balra. Mihai Tîrnoveanu a România TV tudósítójának azt nyilatkozta, ha ezeket a kereszteket is eltüntetik az éj leple alatt, másokat állítanak helyettük a román hős katonák emlékére. 

Fotó: Vlaicu Lajos

A helyszínen tartózkodó ortodox pópa felavatta és megáldotta az új kereszteket. Beszédében kiemelte: nem hagyták eltörölni a román hősök emlékét, hiába távolították el a betonkereszteket az éj leple alatt, most újabb kereszteket állítottak a nemzetközi katonatemetőbe. A kereszteket állítók felolvasták a 150 hősi halott nevét. Minden név után elhangzott: „prezent”, azaz jelen.

 

"Romániában sérül a demokrácia. Az ország szívében, az úzvölgyi katonatemetőben csak magyar feliratok vannak többségében és magyar zászló. Azt várják tőlünk, hogy hazudjuk, feledjük el történelmünket? Hogy csak magyarok vettek részt a háborúban? Ezt senki sem várhatja el tőlünk, ennyivel tartozunk hősi halottainknak és gyermekeinknek egyaránt. Kiállunk jogainkért!" – mondta a pópa. „Bírósági határozatok ide vagy oda, kijelentem, hogy a román hőseink keresztjei mindig állni fognak ebben a temetőben. Magyar részről sem vitatja senki, hogy a világháborúban itt több száz román katona esett el. Az itteni kereszteket teljesen jogosan állítottuk fel. Csíkszentmárton önkormányzata a temető használatával kapcsolatosan szabályokat alkotott, de ehhez nincs kompetenciája sem neki, sem más önkormányzatnak. Egyedül a hadügyminisztériumnak áll hatáskörében, hogy egy nemzetközi temetőre nézve szabályokat hozzon” – fogalmazott Mihai Tîrnoveanu.

Fotó: Vlaicu Lajos


Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és felesége az Úzvölgyébe érkezett. A rendőrök biztonsági okokból nem akarták a katonatemetőhöz közel engedni. Végül a megyeelnök és felesége csak eljutott a temetőhöz, ahol térdelve imádkoztak. A románok provokációként értékelték, hogy megjelent az eseményükön.

Fotó: Veres Nándor/Hargita Népe


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában