Oktatás

2023.01.19. 14:14

Nyílt levélben sürgeti az USR az új tanügyi törvénytervezetek közzétételét

Illusztráció

Forrás: Pixabay

Agerpres

Nyílt levélben sürgette csütörtökön a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, Simona Spătaru az oktatási minisztert, hogy tegye közzé az új tanügyi törvénytervezeteket. Közleményében az USR emlékeztetett arra, hogy a 'viták és a közvélemény nyomása' ellenére a minisztérium hivatalosan még mindig nem ismertette a jogszabályjavaslatokat.
Az ellenzéki párt szerint Ligia Deca oktatási miniszter eddig háromszor is elhalasztotta a tervezetek bemutatását, és a korábbi ígéreteit megszegve továbbra is titkolózik. „Az oktatási reformot nem hajthatja végre zárt ajtók mögött, a sajtóba kiszivárgott törvények alapján egy olyan kormány, amelyben a miniszterelnököt és a belügyminisztert plágiummal vádolják” - olvasható a közleményben.
Az USR szerint Ligia Deca nem tett eleget azoknak a korábbi felszólításoknak, hogy tárja a nyilvánosság elé az általa követni kívánt reformelképzeléseket, és a többszöri meghívása ellenére sem vett részt a parlament oktatási szakbizottsága ülésein. A közleményben idézett Simona Spătaru leszögezte: Ligia Deca miniszter és a koalíció azért nem bocsátja a közvitára a törvénytervezeteket, mert „egyetlen céljuk elrejteni a plagizátorokat, (...) gyermekeink esélyeinek tönkretétele árán is”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában