Kettős mérce?

2023.01.15. 16:23

A termék összetételében tapasztalt eltérések miatt kér vizsgálatot Románia

Románia vizsgálatot kért az Európai Unióban háromféle Fanta üdítőital esetében a termék összetételét illető eltérések miatt, miután a román fogyasztóvédelem arra a következtetése jutott, hogy a narancslémennyiség országonként változik.

Horia Constantinescu, az országos fogyasztóvédelem vezetője

MTI

A román fogyasztóvédelem pénteki közleménye szerint az uniós belső piaci információs rendszerben (IMI) kérték a tagállamoktól a vizsgálat lefolytatását. A román fogyasztóvédelem szerint ez a kezdeményezés úttörő jellegű lehet az élelmiszerek esetében tapasztalt úgynevezett kettős mérce megállapításában, amikor ugyanazoknak a termékeknek eltérő az összetételük egyes tagországokban.
A román hatóság szerint azért indokolt az eljárás, mert a három üdítőt nagy mennyiségben fogyasztják az európai polgárok. Közölték, hogy a narancsos, a narancsos cukormentes Fanta és a citromos Fanta esetében tapasztaltak eltéréseket. Így például a narancsos Fantában a narancslétartalom 5 százalék alatti három tagállamban, 5 százalék tizenhárom tagállamban, 6 százalék négy tagállamban, 8 százalék három tagállamban, 12 százalék kettőben, illetve 20 százalék másik két tagállamban. Elmondták: korábban azt a magyarázatot kapták a termelőktől, hogy a piaci felmérések szerint a románok nem szeretik annyira a narancsot, ezért indokolt az alacsonyabb narancslétartalom.
Horia Constantinescu, a fogyasztóvédelem vezetője emlékeztetett, hogy az általa vezetett hivatal már 2019-ben jelezte ezeket a rendellenességeket, és most kérte, hogy Románia irányítása alatt folytassák le az üdítő esetében az európai vizsgálatot, amelynek a végén a szabálytalanságot elkövető vállalatokat akár üzleti forgalmuk 4 százalékával is megbírságolhatják.
A román fogyasztóvédelmi hatóság már 2019-ben közölte, hogy a romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően, a nyugat-európai áruval összevetve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában