Krónikásénekek a szeretetről

Krónikásénekek a szeretetről
Nagyvárad- Pénteken este Dévai Nagy Kamilla előadóművésznő lépett fel a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Haza-, nemzet- és családszeretetről énekelt hallgatóságának.

Immár harmadízben koncertezett Nagyváradon a nem csupán a Kárpát-medencében, hanem valószínűleg a világ minden táján- ott ahol magyarok élnek- méltán ismert és elismert előadóművésznő, Dévai Nagy Kamilla. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében megjelent érdeklődőket köszöntő Veres-Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztor több érdekességre is felhívta a figyelmet. Egyrészt kiemelte, hogy a Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas énekesnő az egyetlen olyan magyar előadóművész, aki a Rekordok Könyvében is szerepel, mint a legtöbb nyelven éneklő magyar, másfelől pedig hangsúlyozta, hogy a meghívott azon kevés művészek közé tartozik, akik hitvallóak, vagyis a színpadon is bizonyságot tesznek keresztény hitükről.

Hazaszeretet

A több mint egy órás koncert folyamán Dévai Nagy Kamilla, ahogyan tőle a közönsége immár 45 esztendeje megszokta, nem csupán énekelt egy szál gitárral a kezében, hanem beszélt családjáról, alkotói tevékenységéről is, illetve arról, miért tekinti küldetésének, hogy a hagyományőrzés, a nemzetszeretet fontosságát hirdesse fellépései során. Ennek megfelelően krónikásénekek csendültek fel a szeretetről és a gyertyahordózókról, múltidéző szövegek a haza-, otthon-, család- és nemzetszeretetről, az alkalomhoz illő saját szerzemények, valamint Kosztolányi-, Sík Sándor-, Molnos Lajos-, Petőfi-, József Attila- és Juhász Gyula-költemények zenés feldolgozásai.

Ciucur Losonczi Antonius