Alkotói természet, mint térmetszet: Rob Ibolya elektrográfia-tárlatáról

Elektrográfiák cím nélkül – ez az alkotó, Rob Ibolya által választott megnevezése annak a kiállításnak, amely a nagyváradi Tibor Ernő Galériában (TEG) nyílt meg augusztus 5-én délután, szűk körben, de ami augusztus 14-ig, a jelenlegi, zárt terekre vonatkozó „viselkedési” normák betartásával természetesen bárki számára megtekinthető.

Tóth Gábor

Rob Ibolya képzőművészt, grafikust, a közeli barátoknak csak egyszerűen *„Robibi”*-t a váradiak számára már nem kell bemutatni, de ismerik és elismerik alkotásait közel és messze, a határokon innen és túl is, nem mellesleg a Magyar Elektrográfiai Társaság is díjazta. A TEG aktív tagja, annak 30 évvel ezelőtti megalakulása óta. Hat és fél évtizede él Nagyváradon a székely származású kalapos művésznő, aki alkotásainak különös nyelvezetével mindig mindenkit zavarba tud hozni: a szemlélő a rejtett tartalmakat kutatja képeiben, a művészkolléga pedig a számítástechnikai eszközök és emberi kreativitás közti titkos kollaborációban rejlő recept megfejthetetlensége miatt vakarja okosnak látszó fejét.

Tér- és időkoordináták, dimenziók találkozása és összeolvadása, élet- és lélekmetszetek, a világ és az „én” interferenciáinak formai és színbéli harmonikus dialektikája az, amivel most találkozhattunk tárlatán. De azért mielőtt valaki visszariadna a szavaktól, akad ezekben a trükköző tükröződésű művekben bőven társadalomkritika, önirónia, burleszk és fintor is. Rob Ibolya olyan alkotóművész, aki nem hivalkodik, hanem ajándékoz. Kutatja a természetalkotó elemek alkotó természetét, a mikro- és makrokozmosz háttérmunkálkodásának rejtett pillanatait, a legbensőbb lélekrezgések és a külső világ csöndben őrlő energiáinak harmonikus párbeszédét, a láthatatlanba, a megfoghatatlanba nyit átjárókat.

A jó szándékkal irányzott érzékeny művészet konfliktusokból kigyógyító Rob Ibolya kiválóan érzi és műveli ezt – talán asszisztensnői múltja is segít benne –, az alkotó nemcsak saját maga sebeit gyógyítja be olykor munkáival, de a képekre rezonáló befogadónak is lehetőséget ad erre. A világ és a lelkünk ugyanaz a csillagpor, a külső és belső közötti határ csak a mi meghatározottságunkból fakadó kényszerillúzió, amit Rob Ibolya újra harmóniába rendez, a kortárs kétségből az ősi egységbe. Hogy ne csak lelketlen oxigénzabáló pazarló maradj a Földön, az számít, miként próbálsz kreatív harmóniával hozzátenni a teremtett (materialistáknak: teremtődött) világhoz, ahelyett, hogy csak fogyasztanál belőle. Rob Ibolya elvisz a kerekerdő közepébe, az üveghegyen túlra, egy pillanatra fellebbenti a kozmosz fátylát, hogy megpillanthassunk valami sejtelmeset a nagy titkokból, azután ránk bízza, hogy mit kezdünk vele. Ezért nincs cím a kiállított művek mellett, csak ő maga ismeri a rejtjeleket, minden szemlélő a saját maga módján dekódolhat, tágíthatja az önmagába és a nagyvilágba tekintő, belső és külső perspektíváját. Az univerzum és lélek közötti viszonyában, a „konkrétra” minimalizált világunkon túlmutató formabontó formaújrateremtésben konspiráció helyett inspirációt ad.

Persze sok mindent lehetne még mondani, de tessék inkább személyesen megnézni a kiállítást, augusztus 14-ig megtekinthető, vasárnap és hétfő kivételével, 11–16 óra között a Kanonok sori galériában. Csak az eseménydokumentálás végett: a víruskörülményekre való tekintettel tehát zárt körben történt megnyitóról még csak annyit, hogy félreértéssel indult, mivel a TEG-tagok többsége egy óra eltolódással, néhányunk kényelmetlen várakozása után érkezett meg. Gavrucza Tibor volt galériavezető bevezetője mellett Thurzó Sándor József megérintő brácsajátékában hallhattuk egy majdnem elfeledett nagyváradi alkotó, Soós Andor Ave Mariáját.

Fotók: A szerző felvételei