Fotóművészet

2024.04.28. 13:44

Három tárlatot is megnyitottak az EFA Kiállítási Központban

A 32. Festum Varadinum előrendezvényeiként és a 13. Európai Fotográfiai Fesztivál keretében három tárlatnyitót is tartottak az elmúlt hétvégén a várbeli EFA Kiállítási Központban.

A szerző felvételei

Ciucur Losonczi Antonius

A szervező az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület volt, együttműködő partnerek pedig a Summit Agro Románia, valamint a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR – Visit Oradea). Pénteken 18 órától a Mezey Lajos Galériában Hős Norbert szabadkai fotóművész Metamorfózis című egyéni kiállítását nyitották meg. Hős Norbert a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaság tagja, és először mutatkozott be Nagyváradon. A tárlaton a portré-, tájkép-, absztrakt és makrofotózás műfajaiból válogatott. Állatvilágot bemutató ciklusokat láthatunk, melyek közül több fekete-fehér technikával készült. Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület alapító-elnöke felidézte, hogy három évvel ezelőtt ismerkedtek meg Szegeden, egy fotótanfolyamon, melyet a Kárpát-medence Intézet rendezett. Hős Norbert kijelentette: számára kedves és érdekes pillanatokat örökített meg, reméli, mások is izgalmasnak találják ezeket.

 

Egy órával később  a Mihai Stegerean Galériában Ótos Annabella újvidéki fotóművész Első találkozás Viviannal című tárlatát avatták, mely művészi fotókon keresztül mutatja be az otthoni szülés különleges pillanatait. A szerző beszélt arról, hogy már eltelt több mint egy év a kislány megszületése óta, és alig várta, hogy megossza a világgal a gyengédséggel, spontaneitással és érzelmekkel teli fotókat. Szerinte az édesapa egy példa arra, hogy a férfiaknak a fájdalmas és szokatlan pillanatokban is a párjuk mellett kell lenniük és támogatniuk őket. Dr. Ramona Novicov műkritikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a két kiállítás közös pontja a misztikum, és „mindkét fotóművész hős, hiszen bátorság kellett ahhoz, amit létrehoztak”.

 

Szombat délután a Vilidár István Galériában Szeifried Zoltán kisvárdai festő-grafikus Szent László – A lovagkirály életéből… című grafikai és festménykiállításának megnyitóját tartották, mely Szent László életútját mutatja be, társszervező az M. M. Pódium Kulturális Egyesület volt. Mint elhangzott, tulajdonképpen Kisvárda is Szent László városa, hiszen ott állította meg és győzte le a betörő Kutesk kun fejedelmet, majd a fényes győzelem emlékére templomot alapított. Fellépett Meleg Vilmos színművész, illetve jelen voltak a Romániai Nyugdíjasok és Idős Személyek Bihar Megyei Szövetsége váradi csoportjának, valamint a Nyíracsádi Népdalkör, Hagyományápoló és Népzenei Egyesületnek a tagjai is.

 

Mindhárom vernisszázson a zenei pillanatokról Thurzó Sándor József brácsaművész, a Sola Fide Kulturális és Közösségi egyesület tagja gondoskodott. Az alkotások láthatók a digitális képernyővel rendelkező nagyváradi tömegközlekedési járműveken is. A három kiállítást május 17-ig lehet megtekinteni, hétfőn és szerdán 9.30–18, kedden, csütörtökön és pénteken 10–14, a Vilidár István Galéria esetében pedig hétköznap 8–20 óra közt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában