Bontás

2024.02.18. 17:57

Lebontották a váradszőllősi piacot

Alig három hét alatt a földdel tették egyenlővé a váradszőllősi villamos-végmegállóban létesült piac épületét.

Forrás: bihon.ro

Az építmény bontási munkálatai január végén kezdődtek el. A munkások először a vásárcsarnok régi tetőzetét bontották el, majd az azt tartó gerendákat – számol be a történtekről a bihon.ro. Három héttel később a régi piacból már csak a bejárati ajtó maradt meg, és az a sarok, ahol egykor egy gyorsétterem és két pékség működött. A váradszőllősi piac 2022. november 7-én zárt be, másnap a kereskedők elhagyták a helyszínt, a csarnok azóta elhagyatottan állt.

Forrás: bihon.ro

A bihon.ro emlékeztet arra, hogy a váradszőllősi piacot az évek során többször bővítették és fejlesztették, ezek többségét a közterület-fenntartó (ADP) végeztette el. A legutolsó fejlesztés 2016-ban történt, akkor mintegy 500 ezer lejt költöttek építkezésre. A Nagyváradi Helyi Tanács 2021-ben döntött arról, hogy a piac helyén többszintes parkolóház épüljön, amelynek földszintjén kereskedelmi egységek kapjanak helyet. Akkor azzal indokolták a döntést, hogy a Fürdői (Nufărul) úton felszámolt parkolóhelyek miatt nehezebbé vált a környéken a parkolás, ugyanakkor maga a piac sem működött nyereségesen. A leendő hatszintes (alagsor-földszint-négy emelet) parkolóházban 335 hely lesz, ezek közül négy mozgáskorlátozottaknak, hat pedig elektromos autóknak lesz fenntartva. A földszinten kap majd helyet az 1766 négyzetméteres kereskedelmi egység.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában