Rahmanyinov cselló-zongora est volt a filharmóniában

Tóth Gábor

Örvendetes, hogy a filharmónia egyre gyakrabban építi vissza az évadokba a keddi kamarakoncertek hagyományát. Ezúttal nagyjából hetvenen foglaltak helyet a nézőtéren, ami kamarakoncert-közönségnek igen tiszteletreméltó.

Bár a partitúra fordítva kívánja a két előadó bevezetőben említett megnevezését, mégsem udvariasságból írtuk nő-férfi sorrendben a zenészeket, hanem funkcionálisan/fajsúlyilag, mivel Rahmanyinov a világ egyik legmarkánsabb zongoraművész-komponistája volt, s ez az elhangzott, jobbára fiatalkori műveiből is alaposan kiviláglott most. Technikailag mindez nagyjából úgy nézett ki, hogy Iulia Tomának akár egy ütemen belül sokszor bő két tucat billentyű-ütése is esett Filip Papa egy-két kitartott érzelmes csellóhangjára.

Egy előzetesben már bemutattuk röviden a művészeket, kicsit ismétlünk. A fiatal temesvári Iulia Toma humánus-professzionális különlegessége, hogy orvosi egyetemet és zeneakadémiát egyaránt végzett és mindkét szakmát gyakorolja is, az összefüggés, hogy mozgásszervi problémák gyógyítására specializálódott a zongorajáték és -oktatás mellett – sok zenész tudja (akárcsak a sportolók), hogy a hangszeres művészet is komoly fizikai kihívás a lelki-szellemi koncentráláson felül.

Iulia Toma zongorajátékáról szólva annyit mondhatunk, csillagos tízesre tudja-ismeri rendkívüli precízióval Rahmanyinov kottáját, a bő egy generációval idősebb Filip Papa csellójátéka pediglen rutinosan stabil-érzelmes volt, az ember szívesen hallaná, hogy miként szól mindez a jászvásári filharmónia Ad libitum vonósnégyesének részeként, melynek tagja Papa. Mindenképp jó volt itt Váradon belefülelni, hogy Temesváron és Jászvásáron ilyen jó kiállású zenészek működnek, s hogy milyen precíz összhangot képesek létrehozni egymással. Érdekesség még, hogy a színpadra ült két generációból a fiatalabbik Toma igényelt maga mellé lapozót, azaz ő hagyományosan, kottapapírról játszott, míg a nála korosabb csellista már digitális olvasatú stimmekre tért át.

A kifogástalanul megszólalt műsort is soroljuk, első részét látszólag könnyedebb líra alkotta, a közismert Vocalise, majd Két darab csellóra és zongorára, op. 2 – I. Prelűd és II. Keleti tánc –, Elégia (op. 3, no. 1), a program mázsasúlyát adta eztán az op. 19-es négytételes g-moll szonáta, írhatnánk is rutinszerűen, hogy csellószonáta, de a gordonka érzelmessége mellett erre vég nélkül rácáfol Rahmanyinov a zongoraszólama komplexitásában.

Műsorfüzetet ez alkalomra nem nyomtatott a filharmónia, viszont a közönség ehhez képest viszonylag szakértőnek bizonyult, például csak egyetlen tételközi taps akadt a szonátában. Ráadásként a 100 éve elhunyt Gabriel Fauré egy megérintő dala szólt átiratban, Après un rêve (op. 7, no. 1).