Postaláda

2024.01.08. 09:11

Hegyközszentmiklóson is éltették a betlehemezés hagyományát

Béres Alexandra-Emese

A Hegyközszentmiklósi Toldy Általános Iskola diákjai, ismertebb nevükön a Hegyközi Csillagok, ünnepi hangulatba burkolództak a betlehemezés jegyében. Az esemény a SzékelyKapuk-ZöldKapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Játékok keretein belül valósult meg, ahol a gyerekek Jézus születésének történetét elevenítették meg több helyszínen. A program felkészítő tanára Béres Angéla volt, aki református vallástanárként segítette a diákokat az előadás megszervezésében, betanulásában. Az eseményt támogatta az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány, melynek programvezetője Dr. Varga–Berta József.

A csapat lelkesen, szívvel-lélekkel vitte el az örömhírt különböző helyszínekre, mint például Érmihályfalvára, a Speciális Oktatási Központba, a székelyhídi Polgármesteri Hivatalba, iratszerboltba, étterembe, valamint Hegyközszentmiklósra a gyógyfürdőbe, a Krespa területére, a Hegyköz-Ér panzióba, üzletekbe, családokhoz, cégekhez és persze a szenteste a református templomba. Az előadás célja a betlehemezés hagyományának továbbadása volt, amely során a diákok részletesen mutatták be a Megváltó születésének történetét. A diákok szeretettel fogadták az érdeklődőket, hagyományoknak megfelelően bemutatva az eseményeket. Az előadások mély érzelmeket váltottak ki a nézőkben, mivel nosztalgiával emlékeztek vissza a gyermekkorukra, amikor ők is betlehemeztek.

Az esemény során a hírnök beköszöntése után fehér ruhás angyalok békét hirdettek, örömhírt vittek a pásztoroknak, majd a betlehemi jászolhoz küldték őket. A csillagok vezették a napkeleti bölcseket a kisdedhez Betlehembe, akik arannyal, tömjénnel és mirhával ajándékozták meg a kis Jézust. József és Mária örömmel fogadták a pásztorokat és bölcseket, mint ahogy a gyerekeket is fogadták. Az esemény fontos része volt a történet bibliahű bemutatása, a pásztorok párbeszéde, az angyalok éneke és közvetítése, valamint a hangszerjáték és furulyaszólók. A szervezők hálásak a támogatásért, amely lehetővé tette a gyerekek utazását étkezését, és remélik, hogy Isten megáldja a résztvevők munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában