Debreceni teológushallgatók szolgáltak Olasziban

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünnepi istentisztelet kezdetén Dénes István-Lukács nagyvárad-olaszi lelkész, egyházkerületi főjegyző köszöntötte a vendégeket, majd adventi műsorral léptek fel a teológiai hallgatók, illetve ketten közülük, Treitl Erik és Pintér Boglárka a kántori szolgálatot is ellátták. A bemutatkozásnál elhangzott, hogy a Debreceni Református Hittudományi Egyetem az 1538 óta működő Debreceni Református Kollégium tagintézményeként a teológiai tudományok művelésének és az egyháziértelmiség-képzésnek egyik meghatározó, magyarországi központja. A DRHE jelenleg két intézettel és tizenhét tanszékkel rendelkezik. Az egyetem osztatlan, alap, mester, doktori és felsőoktatási szakképzésein a református lelkészképzés mellett további egyházi alkalmazottak, tanítók, valamint egyéb világi értelmiségiek képzését végzik, az intézménynek pedig jelenleg közel 50 főállású oktatója és mintegy 600 hallgatója van.

A 2 Péter 3, 8-13 verseire alapozta prédikációját dr. Kókai-Nagy Viktor professzor. Arra hívta fel a figyelmet: az idő „egy borzalmas találmány”, például azért, mert gyorsan múlik, máskor pedig éppen ellenkezőleg, azt érezzük, hogy nagyon is lassan telik. Lehet húzni, visszaélni vele és kivárni, vagy csak úgy elütni az időt. Tulajdonképpen csak baj van az idővel, akárcsak a várakozással. Érdekes, hogy a Levél szereplői sietették volna az Úr napjának eljövetelét, sóvárogtak utána és várták, holott egy borzalmas kép rajzolódik ki előttük ennek bekövetkezte esetén. Mégis ott volt a reménység, Isten ígérete, hogy lesz új föld és ég, melyekben igazság lakozik. „A leghasznosabb, amit a jelenben tehetünk, az a cselekvő szeretet. Nem jó az, ha elhallgatjuk, hogy az Úr visszajövetele világégést jelent, új földet és eget, hanem inkább tudjuk, hogy a gyermek, akire emlékezünk, egyúttal a bírónk is. Akit várunk advenkor ugyanaz a szeretetből cselekvő Mennyei Atya és szeretetből cselekvő Fiú. Ha így értékeljük a jelent, akkor nincs miért izgulnunk, mert a második eljövetelekor egy olyan bíró fogja megítélni a tetteinket, aki tisztában van a gyengeségeinkkel, így ér össze tehát a rá való emlékezés és a jövő várása” – fogalmazott dr. Kókai-Nagy Viktor professzor.