A kommunista rezsim rémtetteiről mutattak be könyveket Nagyváradon

Ciucur Losonczi Antonius

Az egyik kiadvány szerzői Constantin Vasilescu, Clara Mareș, Florin S. Soare, Alin Mureșan és Constantin Petre, címe: A bűn és az ártatlanság morfológiája. A kommunista női börtönök ábécéje, míg a másikat Alin Mureșan írta: Az utolsó szó jogán – Átélni a Pitești-jelenséget.

Az érdeklődőket dr. Gabriel Moisa egyetemi professzor, a Körösvidéki Múzeum igazgatója köszöntötte, aki felelevenítette, hogy az 1990-es évek elején, elsőéves egyetemistaként találkozott először volt politikai elítéltekkel Kolozsváron. Különleges emberek voltak és maradtak, és már akkor furcsa volt számára, hogy nem fűti őket semmilyen gyűlölet vagy bosszúvágy.

Dr. Cristina Liana Pușcaș muzeológus, a 40 Vértanú Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy női politikai foglyok ugyan kevesebbek voltak, de ez nem jelenti azt, hogy nem szenvedtek volna annyit, mint a férfiak. Sőt, inkább nagyobb megpróbáltatásoknak voltak kitéve, hiszen sok volt köztük az anya, akik távol voltak a gyermekeiktől, vagy éppenséggel a börtönben kellett szülniük. A nagyváradi fegyintézet egyébként a kegyetlenségéről hírhedtek közé tartozott, és Bihar megye országosan a tizedik a politikai foglyok rangsorában, míg ha csak a női rabokat nézzük, akkor a hatodik, közölte a muzeológus. Alin Mureșan Az utolsó szó jogán – Átélni a Pitești-jelenséget című könyvéről Cristina Pușcaș elmondta, hogy a szerző tizenhét alannyal beszélgetett, de a kötetben nemcsak ezek az interjúk olvashatóak, hanem egy összefoglaló is a 2005 óta végzett kutatásairól, ezzel kapcsolatos élményeiről. Több egykori elítélt, akivel beszélgetett, már nem él, Gheorghe Calciu-Dumitreasa atyával például ő készítette az utolsó oral history-felvételt, és ez növeli a kiadvány jelentőségét.

Alin Mureșan váradi származású történész, a Kortárs Történelem Kutatóközpontjának vezetője kijelentette: könyvével figyelmeztetni is szeretne arra, hogy milyen káros bármilyen fajta szélsőségesség, mert sajnos olyan időket élünk, hogy ismét egyre kevésbé hallgatjuk meg a mások véleményét, holott a történelem már sokszor bebizonyította, hogy hova vezet az intolerancia. Hangsúlyozta, hogy a kutatásai során mindig az Embert igyekezett középpontba helyezni. Az interjúk pedig nem mennek „egy lére”, de ez természetes is, hiszen a politikai elítéltek általában komplex személyiségek, színes egyéniségek. A Pitești-i börtönben zajló kísérlet elmélete szerint a kommunista rezsim ellenállóit kínzás és verés útján jó állampolgárokká lehet nevelni. Ezen átnevelési módszer egyik fő jellemzője az volt, hogy a fogvatartottakat a saját cellatársaik verték meg brutálisan, hátha megmásítják a meggyőződésüket. Ugyanakkor különböző tornagyakorlatok elvégzésére kötelezték őket, valamint arra, hogy akár napokat töltesenek kényelmetlen pozíciókban. Emellett a legkegyetlenebb módszerekkel kínozták és alázták meg a rabokat, magyarázta a kutató.

Niculina Moica, a Romániai Volt Politikai Foglyok Egyesületének elnöke felidézte, hogy 1959. június 15-én ítélték őt 20 évnyi kényszermunkára, rendszerellenes tevékenységgel vádolva meg, mivel tagja volt a Szabad Fiatalok Egyesülete nevű csoportnak és a családja kulák volt. Csupán 15 éves és 7 hónapos volt, amikor elítélték, amúgy az apjával együtt, és 1964. június 23-án szabadult, általános amnesztiával. Marosvásárhelyen, Zsiláván, Botoșani-ban, Aradon és végül Nagyváradon raboskodott. Felidézte, hogy a börtönökben mindig hideg volt, és folyamatosan éheztek. A pribékek szinte állandóan találtak valami indokot arra, hogy kínozzák őket, de mindig érződött, hogy a kinti világban milyen folyamatok zajlottak, s ennek függvényebben bántak velük enyhébben vagy durvábban, mesélte Niculina Moica.