Zajos sikert aratott a Háromszék Táncegyüttes Nagyváradon

Pikó Stefánia

A Tragédia című táncelőadás alapjaként Madách műve szolgált, bár meg kell hagyni, csalóka a cím, hiszen a Móricz-novella is felbukkanhat emlékeinkből ennek hallatán. Mindenesetre ígéretesnek tűnt a beharangozó alapján, szépen meg is telt a nézőtér, még az erkély harmadik-negyedik sorában is ültek. Jól is tette mindenki, aki eljött, hiszen egy igazán színvonalas produkcióval érkezett városunkba a sepsiszentgyörgyi társulat.
A Háromszéket az elmúlt években több alkalommal is láthattuk a nagyváradi színházban – és a központi tereken –, így biztosak lehettünk benne, hogy nem fognak csalódást okozni ezúttal sem. Ennek ellenére is meglepő volt a siker mértéke, hiszen a nézők szokatlan lelkesedéssel, ujjongással, álló tapssal köszönték meg a darabot a vendégeknek.

Ráéreztünk a ritmusra

A menny, a paradicsom, a paradicsomon kívüli események megjelenítése, félig-meddig beleértve még az egyiptomi szín felelevenítését, legfőképp arra volt jó, hogy megismerkedjünk a Könczei Árpád rendező-koreográfus által megkomponált Tragédia világával, annak hangulatával, és legfőképpen ritmusával. Nagyjából az egyiptomi szín alatt jutottunk el odáig, hogy az arcok ismerőssé váljanak, hogy a karakterek közel kerüljenek hozzánk. Mielőtt azonban a fáraó és a rabszolgák megjelentek volna, illetve mielőtt Lucifer színre lépett volna, vetítés révén követhettük a mennybéli történéseket. Az isteni tiszta szeretetet és jóságot gyerekszínészekkel „oldották meg”: a kislányok voltak az angyalok, és egy kisfiú játszotta Istent.
Az egyiptomi szín ütős befejeztével tűnt úgy, hogy a társulat jól befészkelte magát Szigligeti színterébe, a nézők is elkapták a ritmust, megvalósult az összhang, kezdődhetett az elmerülés Madách örökzöld történetébe. Nem lehetett egyszerű kiválasztani, melyek legyenek azok a gondolatfoszlányok, amelyek felhangozhatnak a produkció során, ugyanis elég kevés szó került bele a darabba a műből. Gondos munkát végzett azonban Kozma András dramaturg és minden olyan munkatárs, aki ebben segédkezett a háttérben. Dalok formájában csendült fel inkább több gondolat. Könczei Árpád zeneszerzőnek és a Heveder zenekarnak köszönhette a közönség a magával ragadó dallamokat, és persze, a táncosok is minden bizonnyal hálásak voltak a minőségi és sokszínű zenei bástyáért.

Bölcső és nyaktiló

Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy Balázs Gyöngyi díszlet- és jelmeztervezőnek, valamint Zayzon Ádám kellékkészítő mesternek nem kerülhetett nagy erőfeszítésébe a díszlet kidolgozása, hiszen a hátteret jól kitöltötte a vászon, amelyen mindig az éppen látható eseményekhez kapcsolódó, ezeket jelentésben megerősítő, kiegészítő képkockák jelentek meg. Volt azonban a színpadon egy érdekes tárgy, egy félkör alakú, fából készült szerkezet, amelyet az előadás során mindenféle szögben elhelyezve, különböző módokon használtak. Ahogy azt sejteni lehetett, a párizsi szín alatt lett a szerkezetből nyaktiló, használták emelvényként a falanszter megjelenítésekor és menedékként az eszkimókkal való találkozáskor. A már megbékélt Ádámot és a gyermeket váró Évát szintén ez a szerkezet ringatta.
Érdemes említést tenni a jelmezekről is, hiszen nagy kihívás lehetett olyan darabokat összeállítani, amelyeket a táncosok könnyedén átvehetnek két szín között. A funkcionalitás nem került előrébb, mint a jelmezek előadásban betöltött szerepe – innen vált például teljesen egyértelművé, hogy épp melyik színt láthatjuk –, így nem érezhettük azt, hogy épp csak felkaptak valamit a színfalak mögött. Balázs Gyöngyinek ebben a munkában Csüdöm Eszter jelmeztervező asszisztens segített.

Ebben a tragédiában Lucifer tarolt

Akármennyire is furcsa, groteszk kijelentésnek tűnik, a Tragédiában elég egyértelműen tarolt Lucifer, már nem a történeten belül – ott megmaradt Madách igazsága –, hanem inkább a produkció tekintetében. Természetesen Ádám (Márton Csaba) és Éva (Márton Edina Emőke) is hamar belopta magát a nézők szívébe, de mindenképp erőteljesebb jelenség volt a színpadon a Lucifert alakító Melles Endre, aki nem különben koreográfus asszisztensként is részt vett a darab létrehozásában. Többek között Kocsis Lilla-Tünde táncos alakítása volt még kiemelkedő, aki a falanszter szín alapvetően komor hangulatú eseményeinek közepette csalt mosolyt az arcokra az elvetemült falanszter vezető szerepében.
A tapsviharból kiindulva minden bizonnyal örömmel viszontlátná a váradi közönség a teljes csapatot, akiket láthatóan meg is hatott az elismerés.