Beruházások

2023.10.10. 15:50

Van is, lesz is parkolóház

Egy parkolóház már megépült, egy másik kivitelezése pedig most kezdődik Nagyváradon, és az év végére várhatóan elkészül az ortodox katedrális körüli mélygarázs is. Ezzel Váradon közel 2000 parkolóhely lesz ilyen létesítményekben.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

Nagyvárad hivatalos napján, október 12-én nyílik meg a város legújabb elkészült parkolóháza a Iosif Vulcan utca 12. szám alatt. A létesítményt január 1-ig ingyen lehet használni, azt követően pedig a város többi parkolóházában alkalmazott tarifát vezetik be itt is, illetve jövőre nem módosulnak a parkolási díjszabások, jelentette be Florin Birta polgármester a létesítményben tett keddi látogatás során. A vele tartó sajtósoknak kifejtette: „Erre a parkolóházra nagy szükség volt, mert a Libertății és az Aurel Lazăr utca gyalogos övezetté való átalakításával, a Iosif Vulcan utca korszerűsítésével megszűntek az út szélére telepített parkolóhelyek” – fogalmazott az elöljáró. 

Fotó: Alexandru Nițescu

Kiemelte továbbá, hogy „Ennek a létesítménynek az elkészültével elérjük a mintegy kétezer parkolóhelyet a belvárosban, és az év végére, amikor becsléseink szerint elkészül az ortodox katedrális körüli parkoló is, meghaladjuk a kétezer helyet a föld alatti vagy feletti parkolókban a belvárosban. Ezek mellett ott van még a Corneliu Coposu utcai parkoló, ahol még körülbelül 400 hely van, így az év végére megközelítjük a 2500 helyet épített parkolókban”. Hozzátette, hogy 2020-tól minden évben megnyitottak egy parkolót Nagyváradon, és kifejezte reményét, hogy jövőre elkészül a parkolóház a megyei kórház mellett, illetve terveznek ilyen létesítményt a váradszőllősi villamos végmegállónál is. Florin Birta elárulta azt is, hogy hamarosan felújítják a Iosif Vulcan utcai Mózes-házat is, a Mózes család egykori váradi otthonát, melynek egy szárnyát a parkolóházépítés miatt lebontották. Mint elhangzott, azt tervezik, hogy egy álhomlokzatot visszaépítenek a parkolóházhoz vezető behajtó fölött.

A Iosif Vulcan utcai létesítménynél Alex Ienciu, a kivitelező Drum Asfalt cég képviselője elmondta: az ötszintes (alagsor, földszint, három emelet) parkolóházban 121 hely van. A telek területe, amelyen a parkoló épült, 4592, a beépített terület pedig 1184 négyzetméter. A részszinteket vasbeton rekeszekbe zárt lépcsőházak és liftek kötik össze. A 121 parkolóhelyből nyolc mozgáskorlátozottaknak, nyolc pedig elektromos autóknak van fenntartva, és kerékpártárolók is rendelkezésre állnak. A Iosif Vulcan utcán kijelző fogja mutatni, hány szabad hely van még a parkolóházban, és az épületen magán is van egy kijelző, ahol azt tudhatja meg az autós, hogy melyik szinten hány szabad hely van még. A szintek falai különböző színűekre vannak festve, hogy az autósok könnyebben tájékozódhassanak. A parkolóházhoz csak a Iosif Vulcan utcáról lehet behajtani az Ezredévi emléktér felől érkezve, kihajtani pedig csak a Bémer tér felé lehet innen. A parkolóház munkálatai tavaly kezdődtek, a kivitelezők a Drum Asfal, a Trameco és a Poliart cégek voltak. A szerződés értéke 10.243.456 lej áfa nélkül.

Fotó: Alexandru Nițescu

Parkolóház, rendelő

A keddi nap folyamán a polgármester és az újságírók kilátogattak a megyei kórháznál zajló építkezéshez is, ahol két beruházás zajlik: megkezdődött a 10 millió euróba kerülő járóbeteg-rendelő építése, mellette pedig az 516 férőhelyes parkolóházé, konkrétan a cölöpök fúrása. Az épületeket gyalogos passzázsokkal fogják összekötni egymással, illetve a kórházzal. A polgármester elmondta: a kivitelező vállalta azt, hogy a 45 millió lejes összköltségvetésű járóbeteg-rendelő építésekor az év végéig befejeznek 10,4 millió lej értékű munkálatot, ennyi pénzt lehet ugyanis lehívni uniós forrásokból erre a beruházásra, a fennmaradó költségeket a város költségvetéséből állják. A parkolóházat teljes mértékben a helyi költségvetésből építik meg. Mindkét munkálat kivitelezési ideje 18 hónap, és ha nagyon jól haladnak a munkálatokkal, akkor akár már a jövő év végére be lehet fejezni mindkét létesítményt, mondta Birta. A kivitelezők egyébként a Precon Transilvania és a Drum Asfalt cégek. A kivitelező részéről Bereczki Tibor ismertette részletekbe menően a beruházásokat, aláhúzva azt, hogy még az idén be szeretnék fejezni mindkét épületnek az alapozását, hogy jövőre már a felszínen dolgozhassanak. Ehhez az kell, hogy lefúrják a cölöpöket, melyek közül a járóbeteg-rendelő esetében 99 energiacölöpöt is lehelyeznek, ezek visszanyerik a hőt, amelyet fel lehet használni az épület fűtésére. A szakember hangsúlyozta, hogy a járóbeteg-rendelő energiahatékony épület lesz, gyakorlatilag ugyanazokkal a technológiákkal lesz ellátva, mint maga a kórház. Hozzátette továbbá, hogy a cölöpöket 11 méter mélyre fúrják le, a parkolóház esetében, mivel az domboldalra épül, a cölöpök elérik majd a 16 méteres mélységet is. A két létesítménybe összesen 385 cölöpöt fúrnak majd le. Bereczki Tibor hozzátette, hogy számításaik szerint jövő év végére elvégzik a munkálatoknak mintegy 90 százalékát, hogy 2025-re már csak a belső simítások maradjanak hátra. Florin Birta polgármester hozzátette, hogy miután elkészül az új járóbeteg-rendelő, akkor az összes rendelőt, amelyek most a Fő utcai épületben működnek, átköltöztetik ide, és a felszabaduló helyen szolgálati lakásokat alakítanak ki a megyei kórházban dolgozó orvosoknak és rezidens orvosoknak.

Fotó: Alexandru Nițescu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában