Előzetes

2023.10.31. 15:56

Halottak napi zenei különlegességgel készül e héten a váradi filharmónia

A nagyváradi filharmónia november 2-án, csütörtökön 19 órakor az Enescu–Bartók-teremben megrendezésre kerülő hangversenyére a halottak napja tiszteletének jegyében választott zenét idén is. Ezúttal Marțian Negrea Requiem – Parastas című vokál-szimfonikus alkotása lesz műsoron.

Forrás: andreearosca.ro

Tóth Gábor

Mindjárt azzal kezdjük, hogy a filharmónia a halál mellett a szerelemre/szeretetre is gondolt, igaz, az áldozattal végződő tragikusabb fajtájúra, Sibelius Pelléas és Mélisande színpadi zenéje lesz hallható Negrea rekviemje előtt.

A karmester igazán kiválóság, aki a nemzetközi repertoár nagy ismerete mellett zenetudósi hozzáértéssel kultiválja a román zeneszerzők örökségét is, Tiberiu Soare (a képen), a bukaresti zeneművészeti egyetem tanára, a bukaresti opera dirigense. A szólisták: Teodora Gheorghiu szoprán, Janetka Hoșco alt, Cristian Mogoșan tenor, Florin Estefan bariton.

Már tavaly ilyenkor sem épp tradicionális rekviemet hallhattunk a filharmóniától, akkor Brahms szólt (Német rekviem), idén a váradi zeneintézmény Marțian Negreát vette repertoárra. Requiem – Parastas, voltaképp nyugati-keleti egyházat kombináló fogalomtársítással ez a címe a sok tekintetben egyenletesen lírikus, mégis több ponton különös színpadiassággal kulmináló, nagylélegzetű műnek, melyet Negrea 1957-ben fejezett be hosszas (állítólag két évtized) munka, illetve hagyományokra való gondos odafigyelés nyomán, rossz korszakban, mert cenzúra alatt is maradt a darab, s csak halála után 17 évvel mutatták be, 1990-ben. Annak sajnos nem sikerült ilyen rövid idő alatt utánajárnunk, hogy Temesváron vagy Kolozsvárott. A váradi filharmónia tájékoztatása szerint a bánsági nagyvárosban Remus Georgescu vezényelte legelőször, a kolozsváriak pediglen maguknak ítélik a bemutató jogát (filharmónia, 1990. december 14.). Mindenesetre ez a produkció most gyakori váradi filharmonikus szokásokhoz híven kolozsvári import, főként a Kolozsvári Román Nemzeti Opera szólistáival. Ha más konstellációban is, de ez a mű elhangzott néhány éve a kincses város ottani operás közreműködésével a kolozsvári központi ortodox katedrálisban, 2016 tavaszán. Aki előkóstolni szeretne, annak ajánljuk a kolozsváriak (filharmónia) egy régebbi, minőségi felvételét, az interneten megtalálható, Emil Simon vezényeli.

Kevés allelujával kezdődő rekviem van a zeneirodalomban, más tradícióra, teljesen más világnézetre tessenek majd számítani, mint a kontrasztos, klasszikus hagyományú katolikus liturgia híres megzenésítéseiből ismertekre. A szebeni (Nagybaromlak) gyökerű Negrea helyi neobizánci liturgikus tartalmat öltöztet fel a tanulmányai során Nyugat-Európában (Bécs, Párizs) megismert neoklasszikus, vagy sokszor inkább neoromantikus ruhákba. Itt a halál is más szemszögből néz az emberre, s az ember is viszont rá, egyébként a már említett lírai-statikus, elfogadó, főt hajtó lélekhorgonnyal, itt a súly nem a forma/szerkezet, hanem a tartalom mélysége, ezzel együtt néhány kulcsfontosságú helyen kulmináló, már-már operás pillanatok is akadnak dramaturgiailag a darabban, s azért lesz futólag klasszikus-imitációs rétegű tétel is. Különös, különleges muzsika ez. A filharmónia bár nem említi, de Negrea életének sarokdátumaiból, 1893–1973, kitűnik, hogy idén kerek évfordulói vannak a román zeneszerzőnek.

Információk a szokott helyeken: filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea, instagram.com/filarmonicaoradea, bilete.ro.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában