Iskolakezdés

2023.09.11. 17:54

Tanévnyitó ünnepség az Eminescuban

Fotó: Pikó Stefánia

Pikó Stefánia

A nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium is megnyitotta kapuit az iskolások számára a hétfői napon. A román és magyar osztályokat egyaránt fenntartó intézmény ünnepi alkalmának keretében Coralia-Dorothy Ursuţ igazgató köszöntötte a jelenlévőket. Kicsik és nagyok, kik ünneplőben, színes lufikkal álldogálva, kik lazábban, virágcsokrokat szorongatva, mind izgalommal várták az első osztályfőnöki órát, amelyet közvetlenül az ünnepélyes megnyitó után tartottak minden osztály számára.
A köszöntő beszédek során, Ioan Cadar görögkatolikus pap imája után, az igazgató örömmel mutatta be az iskolásoknak Arina Moș alpolgármestert, aki, mint kiderült, szintén eminescus diák volt, illetve a kisfiát is ide íratta. Arina Moș rövid beszédében kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, a gyermekek minél fényesebb jövője érdekében szükség van a szülőkre is az iskola mellett, és arra, hogy a szülők és az iskola pedagógusai, fenntartói folyamatos és szoros együttműködésben haladjanak. Hozzátette, az ismeretek elsajátítása mellett igazán nagy jelentőséggel bír minden olyan barátság, amely ezekben az iskolás években alakul ki, illetve minden találkozás, akár iskolás társakkal, akár pedagógusokkal, nagy befolyással lehet a későbbi években. Arról is említést tett, hogy a nagyváradi önkormányzat, amelynek tulajdonában van jelenleg az épület, azon dolgozik, hogy mielőbb felújíthassák azt.
Ágoston-Palkó Emese aligazgató is köszöntötte a diákokat és az őket elkísérő szülőket. „A személyes találkozás varázsa, az első benyomások ereje határozza meg a mai napot. Remélem, életre szóló barátságok, életeket meghatározó mester-tanítvány kapcsolatok kezdete is a mai nap, és megtaláljátok a helyeteket iskolánkban” – fogalmazott az aligazgató. Hozzátette, az elmúlt időszakok nehézségei rámutattak, az alkalmazkodó képesség óriási támaszt jelenthet, hiszen sosem tudhatjuk, milyen kihívások elé állít minket az élet. A gyors és hatékony alkalmazkodást, problémamegoldó készséget pedig a legjobban együtt lehet megtanulni, elsajátítani. „Tisztelt szülők! A már emlegetett nehézségek megéléséhez, kezeléséhez kívánok sok erőt, kitartást, ugyanakkor sok közös, örömteli pillanatot gyermekeikkel! Az új tanév küszöbén kérek minden jelenlevőt, hogy a következő tanévünket tegyük egymás számára hasznossá, eredményessé!” – szólította meg a szülőket.
Az ünnepség keretében az igazgató is sok sikert kívánt a diákoknak, majd egyenként felkérte az idei osztályfőnököket, csatlakozzanak osztályaikhoz, és kísérjék fel őket a termeikbe, hogy megtarthassák az első osztályfőnöki órát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában