Kiértékelés

2023.08.23. 17:46

Népszerű volt az idei Magyar Kulturális Napok

Közel tízezren vettek részt Nagyváradon az augusztus 19–21. között megrendezett Magyar Kulturális Napokon – hangzott el azon a szerdai kiértékelő sajtótájékoztatón, amelyet Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség ügyvezető elnöke, illetve Habinyák István, az EMSZ Bihar megyei elnöke tartott.

János Piroska

Az idei, több programpontot tartalmazó rendezvénysorozat egyik fontos aspektusaként emelte ki Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke, hogy az a váradi önkormányzatot képviselő APTOR (a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület), illetve a Szent László Egyesület, a Magyar Polgári Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete civil szervezetek szervezésében, a Bihar Megyei Tanács támogatásával jöhetett létre. „Számunkra óriási megvalósítás, hogy nemzeti ünnepünket ilyen fontos együttműködés keretei között tudtuk megszervezni” – fogalmazott. A politikus a háromnapos rendezvénysorozatot egy kisebb Szent László Napokhoz hasonlította, kiemelve többek között a kézműves vásárt, amely a mintegy 75 standdal az eddigi legnagyobb ilyen jellegű esemény volt. Megemlítette ugyanakkor a gyermekkoncertet, táncfellépéseket, illetve a Magyar Polgári Egyesület szervezésében megvalósult Udvari Kamaraszínház előadását. A színház épületében bemutatott Anjou – A liliom útvesztői című színdarabot teltházas közönség előtt játszotta a budapesti székhelyű társaság, ami azt jelenti, hogy van igény a klasszikus előadásokra – jegyezte meg Csomortányi István. Az előadást követő kenyérszentelésen, amely a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében zajlott, 400 kilogramm kenyeret szenteltek, illetve áldottak meg, és összesen 1200 adagot osztottak ki – ismertette a számokat az EMSZ ügyvezető elnöke, aki kifejtette: a vasárnapi napot záró, negyvenéves István, a király rockopera főtéri vetítése négy évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Kérdésünkre válaszolva elmondta: a kenyérszentelést azért tették viszonylag kései időpontra – este fél nyolctól volt meghirdetve a Bémer-téren –, mivel ekkor már alábbhagy a hőség. A kora esti időpontot a jövőre tekintettel is megtartják, ugyanis az elkövetkező években az ünnep nem munkaszüneti napra esik, a kései kezdéssel pedig meg szeretnék adni az esélyt a részvételre azoknak is, akik nem tudnának eljönni korábban a munkahelyükről. Köszönetet mondott ugyanakkor Debrecen városának is, amely támogatásának köszönhetően a virágkocsik átjöhettek Nagyváradra.

A virágkocsikat illetően Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó elmondta: a szervezés már márciusban elkezdődött, ugyanis az alkotások tematikáját már ekkor meg kellett határozni. Nagyvárad és Debrecen közös virágkocsijának alapötlete Zatykó Gyulától származik, az alkotás Pikó Sándor virágszobrász munkája, aki a virágkocsin megjelenítette a nagyváradi vár Griffes termének két oroszlánját is. A városi tanács első lépésben 130.000 lejt szavazott meg a rendezvény számára, ami felett az APTOR rendelkezett, ez viszont csak a közös virágkocsi összeállítására, illetve a többi alkotás bérlésére volt elegendő, így a programsorozat költségvetését később 240.000 lejre emelték – mondta el a polgármesteri tanácsadó. A Magyar Kulturális Napok által a korábbi évek három különböző rendezvényét gyűjtötték össze, hogy az augusztus 20. környékén valóban a magyar államalapítás ünnepe lehessen Nagyváradon – tette hozzá. „Az elmúlt egy-két év után talán ez volt az első esztendő, amikor kimondhatjuk azt, hogy nagyon tartalmas és minőségi programokkal, méltóságteljesen tudta megünnepelni a nagyváradi magyarság is az államalapítás ünnepét” – fogalmazott. Míg az idei programsorozat szervezése márciusban kezdődött, a jövő évire már idén novemberben megkezdik a készülődést, hogy minden gördülékenyen mehessen – tette hozzá, egyben rámutatva: többen megemlítették, hogy a virágkocsik rövid ideig voltak Nagyváradon, ezért a jövőben szeretnék úgy szervezni, hogy az alkotások estig maradhassanak a városban. Köszönetet mondott ugyanakkor a hétfői nap fellépőinek is, köztük a Hajdú, illetve a Nagyvárad Táncegyüttesnek.
Habinyák István, a rendezvény önkénteseiért felelős szervező köszönetet mondott a civil szervezeteknek, illetve a polgármester és a megyei tanácselnök tanácsadójának. „Ezt a rendezvényt 2017-ben jelentettük be először, mint a Nagyvárad főterén megszervezendő Szent István napi ünnepséget és kenyérszentelést. Akkor ezt a programot teljesen önerőből szerveztük, hála a mellettem ülők munkájának, ezt a rendezvényt most már támogatja a megyei tanács és a városi önkormányzat is. Itt látszik, fontos, hogy ezen önkormányzatok vezetésében ott legyünk” – jegyezte meg. Elmondása szerint a három nap során közel tízezer személy vett részt a programokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában