D. Nagy Lajos: A zene tegye szebbé az életünket

Pap István

– A Bikini volt az első magyarországi zenekar, amelyik a rendszerváltás után fellépett Romániában. Mit jelent az a koncert és az a gesztus az elmúlt harminc év távlatában?

– Nekünk nagyon fontos volt, hogy mi akartunk kijönni a forradalom után rögtön elsőként. Moszkvában játszottunk éppen, indultunk haza Budapestre és a repülőn már hozták a magyar újságokat. Ez volt 1989 decembere, és teljesen megdöbbentünk, hogy forradalom van Romániában. Moszkvában erről semmit sem lehetett tudni, az ottani hírforrások meg sem említették. Másnap egy nagy karácsonyi koncert volt a Petőfi-csarnokban és koncert közben oldalt az öltözőben ment a tévé, és lehetett látni a különböző képeket. Akkor mondtuk a menedzserünknek, hogy amint lehet utazni Romániába, szervezzen egy koncertet nekünk Temesvárra, és ez 1990. február 24–26. között valósult meg. A csütörtöki főpróbára meghívtuk a temesvári egyetemistákat, és aztán pénteken és szombaton két hatalmas koncertet adtunk. Elmondhatatlan érzés volt. Olyan dolgokat mutattak, amikről beszélni sem szeretnék, hogy a Securitate miket művelt. A koncert előtt napközben elvittek minket városnézésre, és megmutatták a lövedékeket, a golyónyomokat a falban, a vértócsákat. Az volt a véleményem, és ma is az, hogy egy rockzenész ritkán kerülhet ilyen kapcsolatba a történelemmel. Az egészről kép- és hangfelvételt készítettünk, és összevágtunk belőle egy egyórás filmet, ami magyarul a Temesvári vasárnap címet kapta, illetve készült egy angol nyelvű verzió is, ami bejárta egész Európát, szinte minden európai tévé leadta. A hanganyagból készült egy lemez, ami az első magyar nyelvű lemez volt, ami legálisan kapható volt Romániában. Szeptemberre egy hatalmas turnét szervezett az országos szervezőiroda, és bejártuk gyakorlatilag egész Erdélyt. Még Dél-Erdélyben is voltunk, ahol elöl voltak a magyarok, hátrébb álltak a románok, ők nem tudták a magyar szövegeket, nem akartak előre állni. Nagyon jó hangulatú koncertek voltak, hatalmas élményeink vannak.

– Már emiatt a történet miatt is a Bikini és az erdélyi közönség között van egy speciális kötelék. Az elmúlt harminc évben hogyan változott ez a kapcsolat?

– Hogy mi voltunk az elsők, akik kimentünk, majd az elsők, akik nagy turnét játszottak, erről azóta is úgy érzem, hogy az erdélyi közönség nem felejtette ezt el nekünk. Egyébként Erdélynek nem mindig volt ugyanaz az ízlése, mint Magyarország többi részének, és azt hiszem, hogy ez ma is így van. Megvannak azok a zenék, azok a személyek, akiket jobban kedvelnek, mint másokat. Az megadatott, hogy mi azok közé tartozunk, akiket szeretnek itt.

– Egy ilyen gazdag életművű együttes hogyan válogatja össze a repertoárt?

– Volt május 5-én egy Bikini-előadás a Budapest Arénában, és gyakorlatilag az a gerince a mostani repertoárunknak. Ami ebből hiányzik, az egy egyórás akusztikus rész, amit egy vonósnégyessel kiegészítve játszottunk. Az Arénában a műsorunk két és fél óra volt, itt másfél óra. Az Aréna-koncertre a legjobb dalokat sikerült összeválogatni.

– Hogy sikerül ebben a hatalmas konkurenciában a Bikininek helytállnia?

– Úgy, hogy ez a zenekar még mindig nagyon alázatosan játssza a zenét. Nem érünk rá a babérokon ücsörögni, hanem minden egyes koncertre nagyon keményen felkészülünk, és ezt meghálálja a közönség. Egy koncertre meg egy turnéra a felkészülés kétoldalú: egyrészt fizikai, másrészt meg szellemi. A fizikai az, hogy a zenekarban mindenki a mai napig kötelezően mozog. Nekem négy edzésem van hetente, nagyon kemény tengerészgyalogos-edzéseket teljesítek, a dobosunk ökölvívó, ő is hetente négyszer jár edzeni, emellett autórali-pilóta is. Itt mindenki dolgozik azon, hogy fizikailag a maximumon legyen. A szellemi felkészülés pedig az, hogy az ember otthon is állandóan gyakorol, és amikor készülünk a turnéra vagy egy nagy koncertre, akkor előtte összeülünk és begyakoroljuk a dolgokat.

– És mi a helyzet a régi dalokkal? Egy laikus azt gondolná, hogy a Bikini együttes tagjai az oly sokszor eljátszott saját dalokat álmukból felköltve is tudják már.

– Ez így van, csak egy koncerten vannak átkötések, amikor nemcsak úgy véget ér a dal, hanem az egyik dalból átcsapunk a másikba. Ezeket az átkötéseket át kell nézni, eleve meg kell határozni, hogy hol legyenek, és mindezt össze kell gyakorolni.

– Új zenei anyagra mikor számíthatunk a Bikinitől?

– Ez elhatározás kérdése lesz. Nekem 2020-ban kijött egy szólólemezem, akkor jött össze annyi olyan dal, melyek inkább bensőségesebb hangvételű, szólólemezre való szerzemények voltak. Azt az albumot nagyon szépen derékba törte a Covid. Én, amíg az oltásomat meg nem kaptam, nem mertem elmenni se tévébe, se rádióba, szerettem volna valahogy túlélni. Hála Istennek sikerült! Rengeteg helyre hívtak volna, de skype-on keresztül tudtam csak népszerűsíteni a lemezt. Amennyiben összejön legalább három-négy új dal, akkor azokat felvesszük és feltesszük internetre, és ha sikeresek lesznek, akkor lemezen is kiadjuk.

– Ha már a Covidot említette, hogyan tudta az együttes átvészelni azt az időszakot?

– 2020-ban a fiammal ültünk a kertben és gyomláltuk a földiepret koncertek helyett, és megbeszéltük, hogy ma éppen hol nem játszunk. Le volt kötve nyolcvan előadás, abból tizenkettőt játszottunk le. A tizenharmadik esemény egy koncertfelvétel volt az A38-as hajón, a mai napig meg lehet nézni a Magyar Televízió archívumában. Szintén szimfonikusokkal játszottunk. Aztán 2021–2022-ben már újra voltak fellépéseink. Akkor már szinte úgy, mint a békeévekben, de a 2020-as év az kemény volt. Persze youtube-on megjelentünk, meg Facebookon, és voltak távkapcsolásos beszélgetések a közönséggel. Igyekeztünk valamit jelezni, hogy élünk. De az első és legfontosabb cél az volt, hogy túléljük.

– Hogy születnek a Bikini-dalok ebben az új, digitális technológiai környezetben?

– Régen úgy készültek a dalok, hogy lementünk a pincébe, a próbaterembe, valaki eljátszotta gitáron vagy zongorán a dalt, és mindenki próbálgatta, hogy mit tudna hozzátenni. Ez már az elmúlt tizenöt évben nem így történik. A zeneszerző feljátszik otthon egy szegényesen hangszerelt dallamot. Átküldi annak, aki megírja rá a szöveget, majd a dal megy tovább, a dobos rádobol, a basszusgitáros is rájátssza a szólamot, és gyakorlatilag már kész van a fércmunka a felvételhez. Utána ezt mindenki begyakorolja otthon, majd lemegyünk a stúdióba és ott már nincs vacillálás, ott már percek alatt feljátssza a zenekar az egészet. A szólólemezem ugyanígy készült. És ez lényegesen jobb, mint harminc, negyven órát lent tölteni egy légópincében. Ami nekem nagyon hiányzik egy lemezfelvételnél, az a közönség. Az szörnyű, hogy egy sötét ablak felé éneklem a dalt. Mióta életemben először lemezstúdióban voltam, ez azóta irritál engem, ugyanis ahhoz vagyok hozzászokva, hogy látom az első tíz sort, és ha Budapesten játszunk, akkor az első tíz sort ismerem is.

– Hol lehet látni a Bikinit a következő időszakban?

– Rengeteget leszünk idén Partiumban. Hirtelen most Szatmárnémeti, Arad, Mezőpetri jut eszembe, de már van mögöttünk egy nagyszalontai koncert. És utána megyünk a Székelyföldre kétszer is, és szeptember végéig különböző helyeken a Partiumban is.

– Mit üzen a váradi közönségnek?

– Azt üzenem a váradiaknak, hogy ugyanúgy, mint eddig, a zene tegye szebbé az életüket.