Reneszánsz és barokk zenével a Föld körül

Tóth Gábor

A szervező a Partiumi Magyar Művelődési Céh volt, az esemény támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A zenekar felállása a következő volt: az idén Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett, Nagyváradon szerencsénkre visszatérő kiváló előadóművész Andrejszki Judit – ének, csembaló (egyben konferálás, műsorismertetés), Schallinger-Foidl Artúr – viola da gamba, barokk gitár (művészeti vezető), Bréda Zsófia – barokk hegedű, Szabó Zsolt – violone, Laczkó-Pető Balázs – ütőhangszerek. A Szent László Napok zenei kínálatának muzsikusi szakmai szempontból egyik legkiemelkedőbb előadását hallhatta az a közel félszáz érdeklődő, aki szombaton délidőben sok más esemény és kulináris élvezetek helyett/közepette a vártemplomot és a lelki-szellemi töltődést választotta. Az előadók magas képzettsége, stíluskorszakbeli jártassága, korabeli különleges hangszereik, a repertoárválasztás igényessége adták itt összességében a magas alapmércét, mindez olyan légkört teremtett, mely méltó volt az egy héten át zajló nagyváradi ünnep névadó királyának tartásához. Az elegancia mellett fesztiválozáshoz illő teret kapott ugyanakkor a korabeli művek némelyikének világi faktúrájából adódó humor is, ha lehet utóbbi miatt kedvencet választani, akkor legyen az a 15. századi spanyol villancico, melyben Rodrigo Martinez pásztor, libáit legeltetve teheneknek képzeli el azokat – napszúrás mellett nyilván némi délutáni pityókásság is feltételezhető itt okként. A hangszerek szintén hagyományos húrjai sajnos többször is megadták magukat a melegnek, párásságnak, a húrok feszültségének oldódása mellett Andrejszki Judit is oldotta ezalatt a kényszerszünetet, egy szakmai körökben ismert mondással, miszerint a historikus zenészek fél életüket hangolással töltik, a másik felében pedig hamisan játszanak.

Végül lássuk az elhangzott műsort, ami egyébként a Bacchus Consort 2020-ban megjelent CD-jén is elérhető (Around the World), mondjuk ezt azok kedvéért, akiknek nem sikerült eljönni erre az élő koncertre. A reneszánsz hazájából, Itáliából indult az utazás: Giorgio Mainerio Passemezzo della paganina, Stefano Landi Passacaglia della Vita, a Francia Királyságban folytatódott egy márki búcsújával hitvesétől, akit XIV. Lajos elszeretett tőle egy bálon (Le roi a fait battre tambour), majd két korabeli udvari tánccal La Caroline, Le Sabotier. Ibériából szólt egy dal a Holdhoz (Ay luna que reluces), s a már említett Rodrigo Martinez éneke. Az Újvilág latin felébe hajóztunk eztán, ahol rabszolgadal és spanyol hittérítők (perui Codex Martínez Compañón, 18. sz.) is szót kaptak (Tonada el Congo, Yo se que no, Lanchas para baylar). Britanniából a Greensleeves tonálisabb dallamvezetésű verzióját hallhattuk és ismét táncokat (Childgrove-Newcastle). Végül visszaérkeztünk a Felvidékre és Erdélybe, a Vietórisz- és a Kájoni-kódexek táncai zárták a műsort, a ráadásban pedig egy kánai mennyegző refrénjébe („Kána Galilea”) immár a közönség is bekapcsolódott énekkel.