Argentínai zene szólt a székesegyházban

Tóth Gábor 

A közel kétórás zenei eseményt voltaképp nagyon egyszerűen is össze lehetne foglalni: a címadó Misa Criolla, azaz Kreol mise – az argentin Ariel Ramírez (1921–2010) 1964-es szerzeménye – nagyjából 80 percnyit váratott magára, addig olyan vokális és instrumentális darabok sokasága hangzott el, amelyekről sem írott, sem konferált formában nem tájékoztatták az igen népes közönséget a szervezők. Ennek hiányát pótoljuk majd alább. Először is kezdjük azzal, hogy zsúfolásig megtelt szombat kora délután a székesegyház, ami jó jel arra nézve, hogy Váradon sokakat érdekel a zene, másrészről az, hogy még a koncert címét adó Ramírez-mise ordinárium-tételei között is folyamatosan tapsban tört ki a közönség, jelzi, hogy nem nagyon volt fogalma senkinek arról, mit is hallott éppen az eltelt két óra alatt. Először is lássuk a fellépőket, meghívottakat, akik közül csak hármat mutattak be egy rövid bevezető konferálásban. 
Vendégekkel illik kezdeni, tehát az itáliai Davide Dellisanti volt a karmester, a venezuelai Reinaldo Droz a szólista tenor – tegyük is rögtön hozzá, hogy Ramírez miséje két szólistát igényel, különösen a dél-amerikai népzenei elemek jellegzetes vokális párhuzamait kiemelendő, de hát ez volt most a felállás. Akik instrumentálisan közreműködtek, illetve hosszas ismeretlen intermezzókkal is szolgáltak, amíg az énekhangok pihentek, azok: a mise szerzőjének fia, Facundo Ramírez (zongora, egy az alkalomra kölcsönzött Bösendorfer 280VC hangszeren), valamint csapata, Rodolfo Ruíz (pengetős, de fúvós hangszeren is: andokbeli charango és kecsua sikus), Leo Andersen (gitár), Ulises Lescano (a legkülönfélébb tradicionális és mellette klasszikusabb ütőhangszerek). A hazai vokális csapat a nagyváradi filharmónia kórusa volt. Egy meglepetéssel indult a koncert, a múlt héten frissen átadott, restaurált orgona szólalt meg a karzatról Kristófi János orgonaművész, székesegyházi karnagy játékával, mégpedig egy zenetörténeti párhuzam, utalás keretében, Liszt Nun danket alle Gott c. szerzeménye eredetileg ugyanis 1884-ben, a rigai katedrális orgonájának avatójára íródott. Bár az említett lettországi orgona nagyjából háromszor akkora, mint a mienk, Kristófi kiválóan kiaknázta a zengő romantikus lehetőségeit e hangszernek – (f)utólag azt is elárulta viszont, hogy a váradi székesegyház orgonájának játszóasztala szinte ugyanolyan, mint a rigai. 
Leplezzük le akkor az anonim műsort is. Kórussal, tenor szólistával és instrumentális kísérettel szólt bevezetőben: Ariel Ramírez Navidad nuestra, három részlet, La peregrinación, El nacimiento, Los reyes magos. Eztán instrumentális darabok, Ariel és Facundo Ramírez (apa és fia művei, köztük átdolgozások): Vidala/Carnavalito, La equívoca, Cuando Laura toca Schumann, Cueca de la frontera, El choclón. Két dal következett (tenor szóló, zongorakísérettel): Alberto Ginastera Canción al árbol del Olvido, Carlos Guastavino La rosa y el sauce. Újabb instrumentális blokk: Alberto Rojo Chacarera decafonica, Ástor Piazzolla Adiós Nonino és La muerte del Ángel, Hermanos Núñez Chacarera del 55. Amint mondtuk, viszonylag későn, tehát 16.20- kor következett a fesztiválkoncert címadó darabja, Ariel Ramírez dél-amerikai indián zenei elemeket a spanyol miseordinárium-szöveggel ötvöző Kreol miséje. A szerzemény Dél-Amerika és benne Argentína zenetörténete szempontjából forradalminak nevezhető, létrejöttét nemcsak az a szorgalom segítette, amivel Ramírez mintegy 400 népdalt gyűjtött előzőleg hazájában (egyébként Atahualpa Yupanqui gitárművész inspirálására), hanem a tény, hogy épp ekkortájt, a hatvanas évek derekán vált központilag is elfogadottá az anyanyelvi misézés a második vatikáni zsinat által. Ráadások is következtek a koncert végén: Caramba mi amor és Alfonsina y el mar, majd ismételve a pezsgő ritmikájú carnavalito yaravi stílusú Gloria-tétel.