Bemutatták Molnár Zsolt verskötetét

János Piroska 
A Holnap Könyvek gondozásában megjelent kötetet a két szerkesztő, Szűcs László és Kemenes Henriette mutatták be a költő, illetve szép számú közönség jelenlétében. A születése óta mozgássérült Molnár Zsolt tizenkilenc éve foglalkozik intenzíven versírással, egy ideig tollba mondta írásait, 2011 óta az orra segítségével, speciális billentyűzet használatával alkot. „Többek között az önmagával való szembenézés, a világ tökéletlenségének vizsgálata, leírása mutatja meg e 75 oldalnyi monológnak az irányát. Egyfajta fájdalmas játékosság dereng át ezeken a verseken” – mondta el Szűcs László. „Az érzések és a zsigeri tapasztalások, a naturalisztikus ábrázolásmód mellett fontos szerepet kap a humor, az irónia, az önirónia, amik mintha fellazítanák ezt a súlyos tájat. Az eszme, amíg akár csak egyetlen sejt van a Földön, él, és amíg élet van, addig remény is” – idézte fel Kemenes Henriette a kötet általa írt fülszövegéből, egyben rámutatva: a kötetben a költő kifejlett lírájával ismerkedhetünk meg, s bár helyet kaptak azok a versek is, amelyeket a formával való játékosság jellemez, a forma helyét a mondanivaló veszi át a könyvben a túlnyomórészt prózavers-szerű írásokkal. A költővel való rendhagyó beszélgetés során Molnár Zsolt gondolatait Szűcs László tolmácsolta a közönség számára. Mint elhangzott, tanárnője biztatására kezdett el írni. „Visszagondolva és a mostani felnőtt alkotói énemet figyelembe véve, (az írás) egyfajta terápia, menekülés, valamint megérkezés magamhoz, vagy egy olyan helyzetbe, ahol aránylag jó, vagy nem annyira rossz lenni. Szárnyalás is az írás. Sokáig azt gondoltam, hogy a külső és belső világ közt nincs átjárás, de megtapasztaltam, hogy mennyire hatnak egymásra” – hangzott el a válasz arra a kérdésre, mi jelenti számára az inspirációt. Mint megtudhattuk, többféle versírási koncepcióval dolgozik, fontos számára a belső hangra összpontosítás, a gondolatokra való lecsapás után az első sor megírása lényeges, aztán viszi a szöveg. „Eleinte úgy gondoltam, nekem jobb verseket kell írnom, hogy ne az állapotomat nézzék, ne az legyen a viszonyítási pont. Nem érzem hátránynak az állapotom, ez ihletforrás is. Ha tetszik valakinek az ilyen költészet ilyen háttérrel, annak megköszönöm, de nem szándékom előnyt kovácsolni belőle” – hangzott el. A költészetet József Attila versein keresztül szerette meg, de hatással volt rá Horváth Imre, s a kortárs irodalmat is nyomon követi, utóbbi kapcsán különösen Demény Péter és Lackfi János, Parti Nagy Lajos költészetét is figyeli. Ars poetica „Második kötetem előszavában szerepelt az, hogy elsődleges célom verseimmel felhívni a figyelmet a sorstársaim által képviselt értékekre, valamint a csúf széppé tétele. De ezekről az idők során sajnos megfeledkeztem, öncélú lett a költészetem, de ez nem biztos, hogy rossz. Ez is egy önmegvalósítási eszköz. Más fogyatékos orral fest, vagy akár lábbal. Mi, fogyatékkal élők, példák lehetünk egymásnak és épeknek egyaránt. Sok évig morfondíroztam azon, milyen új költői hitvallásom van, de nem jöttem rá. Csak úgy írtam. Néhány éve testvérem közvetítésével a neten megismerkedtem Lőrincz József udvarhelyi nyugdíjas magyartanárral, költővel, akihez eljuttattam néhány versem, köztük az Egyenes magasság címűt, s ő úgy vélte, hogy ez megfelelne ars poeticának. És valóban: a szavak, a versek által, ha nem is mindig a csúcson lenni, emelt fővel menni előre, egészségben” – hangzott el válaszként arra a kérdésre, mi is a költői hitvallása. A kötetben megjelent versekből Csatlós Lóránt színművész olvasott fel.