Izraeli és svéd fellépők az ORA Jazz Fesztivál második napján

Pap István

Közel fél órát kellett várni a kezdésre, mert mint azt a szervezők bejelentették, késett az est első fellépőjének, Ariel Bartnak a repülőgépe. De végül a művészek megérkeztek, és mondhatni a reptérről „estek be” a színpadra. Ariel Bart izraeli szájharmonika művész ezen az estén Mayu Shviro csellistával és Moshe Elmakias zongoraművésszel lépett fel. A klasszikus jazz trió felállásban a bőgő és dob mellett a fúvós hangszert ezúttal a jazzben szokatlan szájharmonika képviselte, és az így előálló egyedi hangzás határozta meg az együttes több mint egy órás műsorát. A fiatal, mindössze huszonhárom éves Ariel Bart saját szerzeményei hangzottak el, melyek ötvözik a klasszikus jazz és a közel-keleti népzenei hagyományokat, köztük a klezmer zenei motívumokat is. Ariel Bart nagy beleéléssel játszott, teljesen átadta magát a muzsikának. A sok meditatív részlettel, szép dallamfutamokkal, improvizációkkal dúsított muzsika a kifogástalan, érzékeny játéknak és a három hangszer lágy hangzásának köszönhetően is fület simogató volt, de a koncert vége felé már egy kissé egysíkúnak hatott. A szájharmonikának nagyon érdekes hangzása van, különösen ebben a zenei kontextusban, de szólóhangszerként nagyon nehéz több mint egy órán át fenntartani vele a feszült figyelmet a közönségben. Mindenesetre élmény volt Nagyváradon megismerkedni a fiatal előadóval és zenésztársaival.

A „legkedvesebbek”

Nem tudom, azért-e, mert messziről jöttek, vagy tényleg az északi emberekre jellemző, de az egy nappal korábban fellépő norvég Maridalen mellett a svéd Dearest Sister (A legkedvesebb nővér) is rendkívül szimpatikus együttes benyomását keltette. Nagyon emberi és kedves volt megilletődöttségük amiatt, hogy ők most Romániában, Nagyváradon lépnek fel. Érződött rajtuk, hogy mekkora megtiszteltetésnek veszik ezt a meghívást, hiszen nem egy sztárzenekarról, hanem egy olyan együttesről van szó, amely bár már tíz éve működik, mégis csak a múlt héten jött ki első nagylemeze Collective Heart címmel – igaz, az egyik legjelentősebb európai jazz lemezkiadó, az ACT gondozásában. De közvetlenségük, humoruk, az az őszinte vágyuk, hogy élményt nyújtsanak a váradi közönségnek, átlendítette őket a megilletődöttségükön, és szinte azonnal megnyerték maguknak a publikumot. Amihez persze kellett az igényes zene is. Nekem elég gyakran Björk jutott eszembe a zene hallatán, különösen Andrea Hatanmaa énekesnő szokatlanabb dallamképletű énekszólamai emlékeztettek az izlandi világsztárra, míg a hagyományosabb, zongorakísérettel elővezetett dalok Tori Amos zenei világát idézték fel bennem. De ezek csak támpontok az olvasónak, a Dearest Sister egyedi hangzású és stílusú együttes akkor is, ha kihallatszanak a hatásaik is. A svéd formáció muzsikája Andrea Hatanmaa énekére és Ylva Almcrantz zongorajátékára épül, míg a ritmusszekciót Joakim Lissmyr nagybőgős és Liam Amner dobos biztosítja.

Az interneten fellelhető anyagokból kiderül, hogy az együttesnek van szárnykürtöse is Ellen Pettersson személyében, ő azonban nem jött el, de az együttes hangzása és produkciója így is nagyszerű volt. A koncert során régebbi és új szerzemények csendültek fel, a régebbiek közül olyan dalokat jegyeztem le, mint a Spending Time vagy a Shaking Hands. Az új számok a fentebb említett Collective Heart lemezen sorakoznak, melynek anyagát a formáció teljes egészében eljátszotta. A címadó dal mellett elsőre megfogott a Confusion of Reality és a Maze című kompozíció, a lemezt és a koncert hivatalos programját is záró Pretending, az elveszett szerelemről szóló, pusztán zongorakísérettel előadott dal megejtő szépsége pedig az egész ORA Jazz Festival egyik legcsodálatosabb pillanata volt. Az együttes nagy, hangos sikert aratott, ez alkalmat adott arra, hogy egy ráadás számmal koronázzák meg ezt a számunkra és vélhetőleg számukra is emlékezetes estét.