A helyi

2022.09.23. 07:02

Felolvasószínház a magyar dráma napján

A DráMÁzat elnevezésű drámaiíró pályázat Debüt kategóriájának 2021-es nyertes alkotásából, Mihály Zsombor A helyi című drámájából szervezett felolvasószínházi előadást a Szigligeti Színház szeptember 21-én, a magyar dráma napján.

Fotó: Törő Enikő

János Piroska

A Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által közösen meghirdetett DráMÁzatot ötödik alkalommal szervezték meg tavaly, a nagyváradi teátrum negyedik alkalommal vett részt a székelyudvarhelyi színház által 2011-ben indított drámaíró pályázaton. A legtöbb pályamű a Debüt kategóriába érkezett be, szám szerint 64. A nyertes pályázatok jeligéinek felbontását követően derült ki, hogy az első helyezett nem felel meg a kategória kiírásának, így végül az első helyen a székelyudvarhelyi születésű, jelenleg Budapesten élő Mihály Zsombor végzett A helyi című drámájával. Szerda délután az ebből az alkotásból készült felolvasószínházi előadást láthatták az érdeklődők, akik ezúttal a színpadon kialakított nézőtéren kaptak helyet. A szűkkörű közönséget Novák Eszter művészeti vezető, a darab rendezője, illetve Czvikker Katalin színházigazgató köszöntötte. Az előadáson jelen volt a dráma szerzője is, aki egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, újságírást és informatikát tanult, jelenleg informatikusként dolgozik.

A mintegy egyórás előadásban a közönség Szabó Eduárd és ifj. Kovács Levente színművészeket láthatta-hallhatta. A beharangozóban sugalltakkal ellentétben a dráma címe (A helyi) nemcsak egy helyi lapra korlátozódott, sokkal több jelentéstartalma is volt, mint ahogy az az előadást követő, a szerzővel folytatott beszélgetés során is kiderült: a helyi hatalmi viszonyokról, a helyi közösségről, társadalomról. A helyszín és idő homályban marad, bármely romániai kisvárosban megtörténhetett volna, csupán néhány elem nyújt tájékozódási pontot: a helyi rendőr megnevezés, mely utal a romániai környezetre, a szereplők magyar neve, illetve a szerzői utasításban szereplő laptop szó helyezi a jelenbe/közelmúltba a darabot. Ebben mindvégig a két szereplő közötti párbeszéd teremti meg a feszültséget: egy befolyásos ember fia által megvert helyi rendőré, aki nem igazán önszántából vonja vissza feljelentését, illetve nyilatkozati szándékát, valamint a hatósági személyt győzködő újságíró-szerkesztőé, aki a színdarab végére már vonakodik lehozni az interjút, amit már maga a becsületében, tekintélyében sértett rendőr kér.

Az előadást követően Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, illetve Mihály Zsombor szerző részvételével beszélgetés zajlott a sajtó jelenlegi helyzetéről, amelybe a közönség is bekapcsolódott. A beszélgetést Bozsódi-Nagy Orsolya, a Szigligeti Színház irodalmi titkára moderálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában