Büntetés

2021.11.03. 17:00

Borsos árat fizethetünk a galambok etetéséért

Fotó: Alexandru Nițescu

Pikó Stefánia

A közelmúltban foglalkoztunk a Nagyvárad egyes pontjain sok gondot okozó galambok kérdésével, hiszen, mint kiderült, a sétálóutcán (Republicii) gyakran zavarják az éttermek vendégeit a teraszokon. Ezzel kapcsolatban kerestük meg a város önkormányzatát is. Ahogy azt korábban említettük, 2018-ban egy olyan határozatot vezettek be, melynek értelmében pénzbírságot rónak ki azokra, akiket a galambok vagy kóbor állatok etetésén kapnak rajta. Az akkori hírek szerint legfeljebb 500 lejes büntetést oszthattak ki, mára ez azonban változott, ugyanis a 2021 júniusában módosított határozat értelmében természetes személyek esetében ezt most már 1000 és 2000 lej között büntetik, jogi személyek esetében pedig 1500 és 2500 lej között.

Az önkormányzat sajtóosztályától kapott információk szerint, amennyiben valakit zavarnak a galambok, az Oradea City Report telefonos alkalmazáson keresztül tehet panaszt, valamint e-mailben, a primarie@oradea.ro címre. Ez érvényes a vendéglátósok és a vendégek számára is, ha a korábban említett problémáról van szó. Kiemelték azonban, hogy az etetést csak akkor büntethetik, ha a rend őrei tetten érnek valakit. Arra nem kaptunk választ, hogy a hatóságoknak milyen gyakran van dolguk efféle ügyekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában