Pályamunka

2021.11.23. 10:21

Az EME Debüt-díjában részesült Tőtős Áron nagyváradi muzeológus-történész

A kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egyesület minden évben a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva adja át a Debüt-díjat. Az idén ezt megosztva kapta Tőtős Áron muzeológus-történész (a képen) és Rácz Éva kutató, újságíró.

Fotó: szekelyhon.ro

Ciucur Losonczi Antonius

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának meggyőződése, hogy az új generációnak a romániai magyar tudományos életben helye van, amit felkészültsége, munkája alapján érdemelt ki. A szakosztály választmánya azzal a szándékkal írta ki először 2006 tavaszán a Debüt-díjat, hogy kiosztása évről-évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem e tudósgeneráció tagjaira, annak friss teljesítményeire irányuljon, hogy e teljesítmények egy ilyen utólagos számvetés keretében is beépüljenek a köztudatba. A felhívás szerint a díjat az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik a közelmúltban kötet, tanulmány publikálásával, egy kiadvány tudományos igényű gondozásával, egy szakmai rendezvény megszervezésével léptek be a tudós társadalomba.

Idén Rácz Éva kutató, újságíró A közszolgálati rádió átalakulása. Kolozsvári Rádió 1989–2016 című hiánypótló munkája, Tőtős Áron muzeológus-történész pedig Kémer öröksége. Társadalom, kultúra és gazdaság a szilágysági nagyközségben című tanulmánya miatt részesült az elismerésben. A pályamunkákat Sipos Gábor történész és Cseke Péter médiatudós professzor értékelték.

A szilágysági származású Tőtős Áron Nagyváradon alapított családot, és jelenleg a Körösvidéki Múzeum munkatársa. Könyvének Paládi-Kovács Attila néprajzkutató szerint nagy érdeme, hogy több tudományág számára szolgáltat értékes, eddig feltáratlan tényeket, adatokat. Fényképanyaga imponálóan nagy, a hagyományos és modern épületekről ugyanúgy közöl képeket, mint a templomokról, temetőkről. Gazdag bibliográfia és személynévmutató egészíti ki a kötetet.

Szerkesztőségünknek Tőtős Áron azt nyilatkozta: alapvetően ő társadalomtörténész, és kutatóként is foglalkozik a Szilágysággal, vannak tehát vonatkozó tapasztalatai. 2019-ben Szoboszlai Attila korábbi polgármester kérte fel őt arra, hogy írja meg Kémer utóbbi 300 évének monográfiáját, mivel 2020-ban volt a község első írásos említésének kerek évfordulója. „Hálás vagyok az EME-nek a szakmai elismerésért és szívből köszönöm mindenki támogatását és segítségét, aki nélkül ez a munka soha nem jöhetett volna létre!” – fogalmazott.

Tőtős Áron érdekességként megemlítette, hogy a kutatás melléktermékeként megmentették a helyi református templom 18. században készült szószékét a Mózes-paddal együtt (ez a magyar reformátusoknál a lelkész ülőhelyéül szolgáló szék), amit egy váradi műhelyben készítettek. Ezeket ő elhozta a Körösvidéki Múzeumba, ahol restauráltatni szeretné valamikor, hiszen ilyen jellegű tárgyak eddig nem voltak az intézmény gyűjteményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában