Régi dicsőségünk: a Bocskai István és hajdúi által győzelemre vitt csatára emlékeztek

Kiss Ferenc Zsolt

Ismét a Nyúzóvölgybe gyűltek szombaton a nemzeti múlt iránt elkötelezett emberek, emlékezni az 1604-ben lezajlott, Bocskai István és hajdúi által győzelemre vitt csatára.

Ám még e barátinak mondható találkozót megelőzően, ezen eseményhez csak lazán kapcsolódva, sor került Hegyközcsatárban egy szoboravatóra. E szobrot Sztankovics Gyula emeltette nagyapja, id. Sztankovics Imre tiszteletére, aki, mint a róla tartott beszédből és a talapzaton olvasható feliratból is kiderült, Tirolban szolgált az első világháború idején, majd jóval később, Észak-Erdély visszacsatolását követően – mert közéleti szerepet csak ekkor volt hajlandó vállalni – megválasztatott a falu bírájának. Az életút ismertetése és néhány, a világháborús múltból maradt relikvia felmutatása után, Meleg Vilmos szavalatai következtek. Két verset mondott Gellért Sándortól: A tornácküszöbön, Angyal Bandi nyomán, valamint Magyari Lajostól a Van olyan föld címűt. Ezután Gellért Gyula nyugalmazott református esperes és Bodor Zoltán plébános megáldotta a szobrot; az esemény koszorúzással és a Székely himnusz eléneklésével zárult.

Lassanként, az égtájak felől, Bihardiószeg határába gyűlt a hagyományőrzők csapata. Hamar előkerültek a hajdú-, illetve kurucviseletek tartozékai: a zsinóros dolmányok, a köpönyegek, egy-két kacagány; továbbá süvegek, tarsolyok, szablyák – mindez visszaragyogta az őszi nap fényét. E derült időben került sor mindenekelőtt az istentiszteletre, melyen Kállai Benedek nyüvedi református lelkész –hagyományőrző őrnagy – hirdette az igét. A Zsoltárok könyvéből (33., 10–22) hangzott a példázat, mely által arra figyelmeztetett, hogy: „boldogtalan az a nemzet, aki az Urat nem ismeri”. Csak akkor lehet minden ügyet sikerre vinni, ha az Isten szándékával egyezik, hangzott el. Az istentisztelet a 90. zsoltár eléneklésével zárult, amely most különös hangsúlyt kapott azáltal, hogy megemlíttetett, egykor ez volt a magyar reformátusok himnusza. Nemzetes Meleg Vilmos ezredes következett; először egy készülő, Bocskairól szóló színdarab részleteit olvasta fel, szerzője Fülöp Antal; majd az ʹ56-os hősökre is emlékezvén, Pataki István Mindennapi című versét szavalta el. Megemlítette, hogy a költőt – aki maga is jelen volt – nemrégiben magyar állami kitüntetésben részesítették, s e hírre a vitézek szablyarántással, valamint hangos viváttal köszöntötték. Ezután egy érdekességet említő előadás következett, amelyet Szoboszlai Endre csillagász tartott, elmondván: mindig foglalkoztatta, hogy ez a csata az október 14-ről 15-re virradó éjjelen zajlott, s milyenek lehettek akkor a fényviszonyok! Visszaforgatván az égi számlálót, megállapította, hogy majdnem telehold volt, és e napokban még egy szupernóva fénye is felvillant. Harmadik előadóként dr. Bodnár László nyugalmazott egyetemi tanárt szólították, aki hangsúlyozta, hogy könyveivel a nemzeti összetartozást kívánja erősíteni; beszélt készülőben lévő tanulmánykötetéről, mely Biharországban születtem címmel fog megjelenni. Ezután került sor a legérdekesebb, legtöbb embert megmozgató eseményre, a korabeli fegyverek bemutatójára. Könnyűlovas szablya, buzogány (mely rangjelző is volt), fokos, csappantyús pisztoly és karikás ostor, melyet többen, a legfiatalabbak is megpróbáltak megszólaltatni. Hátravolt még egy méltóságteljes esemény, az elesett hősök emlékét szolgáló szikla megkoszorúzása. A Hajdú-Bihar megyei huszárbandérium nevében Adorján Csaba és Piroska János, míg a partiumi dandár képviseletében Gellért Gyula – az esemény főszervezője – és Meleg Vilmos koszorúzott. Utóbbi még elszavalta a Szózatot, és az esemény hivatalosnak mondható része a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Következett a szalonnasütés, a kötetlen beszélgetés, mely közben többek által felemlíttetett, hogy korábban nagyobb szabású volt ez az ünnepély, látványosabb, többeket vonzó. De oszlatta e borongást, hogy Meleg Vilmos kultúrmissziójával nem hagyott fel, sőt, időközben csatlakozott társaságunkhoz Horányi László Jászai Mari-díjas színművész. Ők ketten verssel, gitárral kísért dallal emelték hangulatunk, míg a szalonna lassanként eresztette zsírját.