Avatóünnepség

2021.09.07. 10:00

Váradi szobrász alkotását avatja fel az államfő

Klaus Iohannis államfő fogja felavatni szeptember 11-én Nagyszebenben Samuel von Bruckenthal szobrát, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását.

BN-összeállítás

Deák Árpád bronzból készült alkotását a szebeni Nagypiac téren helyezik el, a Bruckenthal múzeum közvetlen közelében. Az avatóünnepségen maga a szobrászművész is jelen lesz. A szobor elkészítésére idén januárban hirdettek meg tervpályázatot, és a huszonegy beérkezett pályamű közül toronymagasan Deák Árpád terve kapta a legtöbb szavazatot. A szobrászművész korábban lapunknak elmondta: a fej megformálásában az egykori erdélyi kormányzó fennmaradt portréit használta fel fiatal-, közép-, illetve időskorából, továbbá a Szent István rend kitüntetéséhez tartozó díszruhában ábrázolta a bárót. Az agyagszobrot Aradon öntötték bronzba. A nagyszebeni illetékesek a napokban meglátogatták az aradi bronzöntödét és megállapították, hogy már csak a patinát kell elhelyezni az alkotáson. Ezzel egy időben készül Nagyszebenben a szobor talapzata, mely hatvan centiméter magas lesz, míg a szobor mérete három méter. A szobrot az eredeti tervek szerint július 26-án, az erdélyi kormányzó születésének 300. évfordulóján akarták leleplezni, de végül szeptember 11-én lesz az avatás.

Samuel von Bruckenthal 1774 és 1787 között volt Erdély kormányzója. Kormányzóként adó-, igazságügyi és úrbéri reformot vitt véghez, melynek célja az volt, hogy az erdélyi viszonyokat a monarchiabeliekhez közelítse. Bruckenthal nagy műgyűjtő is volt, és mivel egyedüli lánya negyedik életévében elhunyt, ő úgy rendelkezett, hogy gyűjteményét a palotájában tegyék hozzáférhetővé a nyilvánosság számára, és a fenntartásra és gyarapításra tekintélyes összeget hagyott. Az egykori kormányzó által épített nagyszebeni palotában elhelyezett gyűjtemény ma Erdély egyik legjelentősebb múzeuma.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában