Koszorú-ügy

2021.06.03. 08:21

Országos botránnyá dagadt a műanyag koszorúk kitiltása

Műanyag koszorút készítő vállalkozások fogtak össze azért, hogy bepereljék a Nagyváradi Közterület-fenntartó Vállalatot (ADP), amiért kitiltotta a Rulikowski temetőből a dróttal összekötött, illetve a műanyag koszorúkat.

Fotó: Alexandru Nițescu

BN-összeállítás

Mint arról portálunkon is beszámoltunk, a Nagyváradi Közterület-fenntartó Vállalat június 1-jei hatállyal kitiltotta a Rulikowski temetőből a műanyag koszorúkat, illetve azokat is, amelyeket dróttal kötöztek össze, arra hivatkozva, hogy ezeket nem lehet újrahasznosítani, tehát tárolni kell a váradi szeméttelepen, ami havi hatvanezer lejes költségébe kerül a vállalatnak. A helyi koszorúkészítőket természetesen felháborította a döntés, de mint arról a Bihoreanul hetilap beszámol, a nagyváradi példa ragadós, Románia egyre több városában akarnak hasonló intézkedéseket bevezetni, és a helyi papok is arra kérik a híveiket, hogy a temetésekre ne vigyenek műanyag koszorúkat. Ez viszont sérti az ebből élő vállalkozások anyagi érdekeit. A hetilap értesülései szerint az ország tizennégy legnagyobb műanyag koszorú gyártója összefogott, és egy kolozsvári ügyvédi irodához fordultak, azzal a céllal, hogy bepereljék a nagyváradi közterület-fenntartót.

A hetilap megszólaltatta Rózsa Máriát, a nagyváradi Serplast cég vezetőjét, mely a város legrégebbi, és az ország egyik legnagyobb műkoszorú gyártó cége. Az igazgató elmondta, hogy az ADP bejelentése óta az emberek félnek műanyag koszorúkat vásárolni, így az üzletek sem rendelnek belőle. Ezáltal a cég nem tudja értékesíteni termékeit, és megvan a veszélye annak, hogy hatvan munkavállalója számára nem fogja tudni kitermelni a fizetéseket. Országszerte több száz ember megélhetése kerülhet veszélybe, ha elharapózik ez a gyakorlat, vélik az érintett vállalkozások, melyek úgy gondolják, hogy mind a koszorúkban lévő fém, mind pedig a műanyag koszorú újrahasznosítható. „Mi fizetnénk egy zöld illetéket is a műanyag koszorúk után, hogy segítsük az ADP-t, vagy át is vehetnénk a koszorúkat és újrahasznosíthatnánk mi. Megoldások vannak, csak akarni kell!” – fogalmazott Rózsa Mária. A maga során Liviu Andrica, az ADP igazgatója hajlik a párbeszédre, hiszen mint azt a hetilapnak elmondta: „ha a cégek készek arra, hogy visszavegyék a műanyag koszorúkat, mi ingyen a rendelkezésükre bocsájtjuk”.

A Bihoreanul azt is írja, hogy az ADP három hónapra felfüggesztette a tiltást, azaz szeptember 1-ig még lehet műanyag koszorúkat kivinni a temetőbe. Ezt az információt azonban szerdai érdeklődésünkkor nem erősítette meg az ADP, ugyanis június 1-től érvényben van a tiltás, legfeljebb annyi történik, hogy nem fordítják vissza a temető bejáratától azokat, akik mégis műanyag koszorúval jelennek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában