Debreceni vendégjáték a Festum Varadinumon

Pap István

A szervezők igyekeztek ünnepi légkört teremteni az eseményen, de egyrészt a még nem teljesen lecsengő világjárvány, és főként a Szigligeti Színház megszüntetésének veszélye rányomta bélyegét a hangulatra. Különösen érezhető volt ez Czvikker Katalinnak, a színház igazgatójának a felszólalásában, aki elsőként lépett a közönség elé. Beszédében többek között kiemelte, hogy a Csokonai Színház vendégjátéka egy román–magyar határon átnyúló projekt keretében jött létre, amelynek során a váradi színház színpada is megújult. A következő felszólaló, dr. Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere kijelentette, hogy a cívis város számára Nagyvárad messze több mint egy testvérváros, illetve hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a két városnak kölcsönösen segítenie kell egymást. Az alpolgármester bejelentette, hogy aznap együttműködési megállapodás megkötésére fogadott el szándéknyilatkozatot a nagyváradi Újvárad és a debreceni Alföld folyóirat Debrecen város közreműködésével. „Bízunk benne, hogy a két folyóirat közötti hagyományosan jó együttműködéseknek ez a szándéknyilatkozat új lendületet fog adni, amivel segíteni tudjuk Debrecen azon szándékát, hogy az UNESCO Irodalom városa hálózatába tudjon lépni, és ebbe a hálózatba nemcsak a saját irodalmi és könyvkultúráját, hanem a nemzeti irodalmat kiemelten, a régiót és természetesen Nagyvárad irodalmi életét is be tudjuk fűzni” – fogalmazott Puskás István.

Díjátadás

Ezután a díjátadás következett. Az elismeréseket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a Varadinum program kurátora adta át. Debrecen város díját Dérer Ferenc, lapunk egykori munkatársa kapta, aki a kilencvenes évek eleje óta írta riportjait Bihar megye szinte valamennyi magyarlakta településéről. Ezek gyűjteménye a régi és újabb írásaiból összeállított Bihari Naplók című riportkötete. „A válogatás segítségével az olvasó betekintést nyer abba, hogy milyen változásokat éltek meg a vidék magyar falvai az 1989 utáni forradalmi időktől napjainkig” – hangzott a laudációban. Varadinum díjat kapott a nagyváradi evangélikus egyházközség, mely egy új közösségi teret hozott létre, ugyanis az évek óta működtetett óvodájukat bővítették az anyaország támogatásával. A díjat Mátyás Attila lelkész vette át. A Szacsvay Imre Általános Iskolának odaítélt díjat Fekete Erika tanítónő vette át. „Oktatási intézményeink arra használták az elmúlt időszakot, hogy újból közösséggé próbálják formálni az online világból visszatérő diákoknak az életét. Ebből a szempontból is kimagasló módon vettek részt a Varadinum rendezvényein a Szacsvay gimnázium diákjai és pedagógus közössége” – szólt az indoklás. Minden évben jutalmazzák a kreatív ötleteket is, az idén Villányi Zoltán televíziós újságíró kapta meg az ezért járó díjat, aki egy erkélykoncert szervezésével jelezte a visszatérést a járványból a normális életbe. Végezetül Szabó Ödön bejelentette, hogy a Szigligeti Színház megmentéséért folytatott harcban Debrecen város segítségét is igénybe fogják venni.

Előadás

Debrecen alpolgármesterének arról szóló gondolatát, hogy mennyire szoros a kapcsolat kulturális téren Nagyvárad és Debrecen között, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Csokonai Színház Magyar Elektrájának debreceni premierjét a járványhelyzet miatt el kellett halasztani, de Nagyvárad mintegy segítségül jött, és Bornemissza Péter művét városunkban mutatta be először a debreceni teátrum. Továbbá az előadás létrehozói közül is többen kötődnek a Sebes-Körös parti városhoz. A darab rendezője Szabó K. István, Jászai-díjas rendező, a Szigligeti Társulat korábbi művészeti vezetője, a produkció látványterve a nagyváradi Florina Bellinda Vasilatos és Ianis Vasilatos nevéhez fűződik, a zsarnok Égisztusz szerepében pedig Kardos M. Róbertet, a Szigligeti Színház Jászai-díjas színművészét láthatta a közönség. A mintegy egy órás előadásról elmondható, hogy nem, vagy nem is csak magyar, hanem keresztény Elektra, hiszen tudvalevő, hogy Bornemissza Péter átdolgozásában kiiktatta az ókori görög dráma pogány vonatkozásait, és keresztény világba ültette át a drámát, azt példázva, hogy milyen tragédiába torkollik az, ha az ember megszegi az Istentől kapott Ne ölj! és Ne paráználkodj! parancsolatokat. A szereplőket nem hatja át a keresztényi lelkület, mindenki bűnös vagy azzá válik végül. A megbocsátás, a keresztényi békesség egyetlen szószólója az Elektra vak dajkájává átminősülő Kórus (Újhelyi Kinga), de az ő figyelmeztető szavai nem hatnak senkire, a konfliktus szereplői haladnak saját sorsuk beteljesedése felé, melynek vége: bosszú, erőszakos halál.

Alászállás

A mű cselekményének a tere a mélyben lévő kripta, melyben a korábbi uralkodó, Agamemnon holttestét is őrzik. Az ide lemenő szereplők a lélek sötét mélyébe is alászállnak és ezt az alászállást az alapvetően félhomályos megvilágítású színpadtér és Ovidiu Iloc sejtelmes, olykor hátborzongató zenéje teszi még kifejezőbbé és nyomasztóbb hatásúvá. A felszínen az uralkodással, a társadalmi élettel járó képmutatás és alakoskodás a jellemző, de lent a kriptában mindenki feltárja igazi, parázna, illetve vérszomjas énjét és Égisztusz sorsa is itt, a kriptában teljesedik be. Érdemes kiemelni, hogy Égisztuszt Ceaușescuval azonosítják az előadásban, ezt a képzettársítást váltja ki a zsarnok által hordott szürke színű kucsma, és közönség soraiban többen kuncogni is kezdtek, amikor Kardos M. Róbert a fejére tette ezt a fejfedőt, azaz felismerték az egyébként nyilvánvaló utalást a román diktátorra. Égisztusz halálának a jelenete is Ceaușescu sorsára emlékeztetett, ugyanis amikor sarokba szorították, akkor a hadsereget jelképező Paraszitusz (Takács Dániel) is ellene fordította puskáját, és az új hatalom mellé állt.

Hatásos jelenetek

A sűrű, lényegre törő alkotásnak több hatásos jelenete van, ezek közül kiemelném a két gyilkolás jelenetét: odafent, tehát a közönség számára nem látható módon Oresztész (Rózsa László) gyilkolja anyját, és a haláltusáját vívó Klütemnésztra (Ráckevei Anna) szavait, gesztusait Oresztész mestere (Csikos Sándor) tolmácsolja a vérvörös színnel megvilágított kriptában tartózkodóknak és persze a közönségnek is. Ugyanilyen hatásos Égisztusz meggyilkolásának a jelenete is, valamint az egész művet lezáró Kórus monológja, aki felidézi az uralkodóházhoz köthető, a múltban történt erőszakos cselekedetet, majd azzal a figyelmeztetéssel zárja szavait, magát az előadást, ezzel engedve útjára a közönséget, hogy azok, akik erőszakkal kerülnek hatalomra, félő, hogy rákapnak az erőszak ízére és ugyanolyan kegyetlenné válhatnak, mint azok, akiknek hatalmát megdöntötték.

Fotók: A szerző felvételei