tisztújítás

2021.03.15. 16:40

Mezőtelkiben tartott közgyűlést az RMDSZ

Mezőtelkiben is megtartotta beszámoló és tisztújító közgyűlését az RMDSZ. Március 11-én, a helyi közbirtokosság székhelyén köszöntötte a megjelenteket Géczi János alpolgármester, a helyi szervezet elnöke, majd Borsi Lóránt küldöttgyűlési biztosnak adta át a szót, hogy elnökölje a gyűlést. A tevékenységi beszámolóban kitértek a tavalyi infrastrukturális fejlesztésekre, mint például a kultúrház felújításának befejezésére. Elkezdték a település kataszterezését is, valamint folytatni tudták a temető kápolna építését, ennek köszönhetően már a helyén vannak a nyílászárók. A tavalyi választásokat is kielemezték. A helyhatósági választásokat követően sikerült megőrizni az alpolgármesteri széket a magyar érdekképviselet számára, mely lehetőség is egyben Mezőtelki további fejlesztésére. A beszámolóban újabb ötletek bemutatására is sor került, melynek elfogadása után döntés született arról, hogy a jövőben is Géczi János vezesse az RMDSZ mezőtelki szervezetét Damián Erika, Méhész Géczi Erika, Németi Ferenc, Kovács Sándor, Hevesi Gyula és Kovács Levente választmányi tagokkal együtt. A gyűlés kötetlen beszélgetéssel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában