„Valamennyien gyógyulást keresünk, ugyanakkor gyógyulást közvetítők lehetünk”

Ciucur Losonczi Antonius

Bevezető gondolataiban Böcskei László megyés püspök azt emelte ki: nem véletlen, hogy Szent II. János Pál pápa ezt a napot jelölte ki arra, hogy a Szűzanyára gondolva figyelmünket azok felé irányítsuk, akiknek nagy-nagy szükségük van az emberi közelségre, a segítségre, az együttérzésre azért, hogy testileg-lelkileg gyógyulást nyerjenek. Ezekben az időkben a betegekre gondolni nem kis feladatot jelent számunkra, hiszen sokan egészen közelről szembesülnek a betegségnek a terheivel, a megpróbáltatásaival, ugyanakkor mindannyian azt tapasztaljuk, hogy a betegség ilyen-olyan formája, akár a mostani vírushelyzet is, mennyire korlátok közé tudja szorítani a mi életünket, mennyire megváltoztatja ezt. Keressük a gyógyulást, a segítséget, azt az erőt, és talán simogatást, amely túllendít bennünket az ilyen kihívásokon. „A járványügy diktálta elővigyázatosságok mellett úgy döntöttünk, hogy e szentmise során szolgáltassuk ki a betegek szentségét azoknak, akik kérik ezt. Ez is legyen annak a jele, hogy Isten az, aki szívünk, lelkünk, testünk orvosa. Az Úrjézus közelsége erősít meg bennünket, hiszen ez a közelség hozta el azoknak a gyógyulást, a megújulást, akik találkoztak vele és a segítségét kérték. Rá figyelve mi is ugyanazt próbáljuk tenni: egymás segítségére sietni, észrevenni egymás szenvedését, fájdalmait, és a lehetőségek szerint gyógyítani a betegségeket, a világ bajait. Gyógyítani nem csak úgy, ahogy az orvosok teszik, hanem imával is, azáltal is, hogy egymást hordozzuk a megpróbáltatás útján” – tanácsolta az egyházmegye főpásztora.

Homíliájában Böcskei László megjegyezte, hogy Szent Márk evangélista könyvéből az a történet kötötte le a figyelmét, amelyben a vérfolyásos asszony gyógyulást keres Jézusnál. A gyógyulás csodáján túl egy sokat mondó történettel szembesülünk ugyanis, amelyben könnyen ráismerhetünk a jelen idők szülte szorongásokra, félelmekre és keresésekre, de a lehetőségekre is, hiszen testileg-lelkileg megpróbált világunkban valamennyien a gyógyulást és a megújulást keressük. Nem lehet nehéz számunkra, hogy az említett asszony helyzetébe képzeljük magunkat, főleg, ha már személyesen vagy szűkebb környezetünkben szembesültünk a testi-lelki egészség hiányával. Ez a nő a hosszú éveken át viselt betegségtől szeretne megszabadulni, és már mindent feláldozott azért, hogy visszanyert egészséggel állhasson az emberek előtt, nem kitaszítottan és félreállítva. Testi szenvedését lelki fájdalom is tetézte: a megbélyegzés terhét hordozta, mivel betegsége miatt akkoriban a tisztátalan emberek közé sorolták őt. A testi gyógyulást keresve méltóságát is szerette volna visszanyerni, hogy új erővel, felszabadultan és a kihívásokra nyitottan élhessen, ahogyan annyi sok embertársánál látta és tapasztalta környezetében. Egy új reménysugár tűnik fel, mert amikor Jézusról hallott, keresztülfurakodott a tömegen és hátulról megérintette ruháját, mert benne látta a gyógyulást jelentő erőforrást. Minden rendelkezésére álló energiát arra használt fel, hogy megközelítse azt, aki segíthet rajta ebben a kilátástalan helyzetben. A Jézussal való találkozás tapasztalata pedig nem marad rejtve – egy olyan dialógus alakul ki Jézus és az asszony között, amelyen keresztül a gyógyulás csodájának a híre eljutott mindazokhoz, akik testi-lelki bajaikkal még nem indultak el az Orvos felé. Jézus pedig a csodálatos gyógyulást nem saját hatalmának tulajdonította, hanem az asszony hitére utalt, ami teret engedett Isten erejének.

A betegséggel szembeni törékenységünk, kiszolgáltatottságunk megtapasztalása eddig nem ismert méretekben árnyékolta be mindennapjainkat. A testi szenvedések mellett mi is sok lelki szenvedéssel is szembesülünk. Kapcsolataink, munka- és megnyilatkozási módszereink, állapotbeli kötelességeink átrendezésével egyre magányosabbakká válunk, miközben paradox módon életterünk biztonságát őrizzük a természetünkhöz tartozó és annyira óhajtott személyes találkozások, érintések, ölelések, élő szavak kizárásával. Egy beteg világ polgáraiként azt gondolhatnánk, hogy nincs kiút, mert nincs gyógyulás: a fertőzés újabb és újabb formái terjednek, a vakcinatartalékok gyorsan kimerülnek, hosszabbított vagy szigorított tiltások közé rekesztik mindennapi életünket, országok határait zárják le. És ott vannak a sokféle krónikus diagnózissal kezelt betegek is, akiknek ápolása és gondozása külön figyelmet igényel, és komoly kihívást jelent egy olyan környezetben, ahol az abszolút prioritást most a vírus okozta járvány leküzdése jelenti. Az evangéliumi történet azonban fontos üzenettel bír ebben a járvány sújtotta időben: Jézus találkozni akar a beteg világban vergődő emberrel. A keresett gyógyulást és a betegséggel szembeni védettséget az Ő közelsége jelenti számunkra. Jézus áthalad közöttünk, és bátorít bennünket a vérfolyásos asszony példájának követésére: amikor megtudta, hogy ott halad el Jézus, minden erejét összeszedte, és a közelébe férkőzött, hogy csendesen megérintse Őt. A találkozás pedig létrejött, mert nemcsak testi-lelki bajával kereste meg Jézust, hanem hitének fényével és erejével.

Az idei betegek világnapján kiszolgáltatottságunk és szabadságvágyunk kereszttüzében meg kell találnunk a jelen idők új lehetőségeit. Az élet értékének vállalásában a testi-lelki egészséget ajándékként kell fogadnunk Istentől, a betegségben pedig az Ő megtalálásának új útját kell felfedezzük. Valamennyien gyógyulást keresünk, ugyanakkor gyógyulást közvetítők lehetünk: együttérzéssel és egymás iránti türelemmel saját magunk és egymás gyógyítói lehetünk. Rá kell találnunk az „egymás terhét hordozók” útjára, hogy rajtunk keresztül mások is megtapasztalják a gyógyító Mester jelenlétét – hangsúlyozta a váradi egyházmegye vezetője.