Végső búcsú egy jó baráttól és kitűnő mérnöktől

Fülöp László

Megdöbbenve olvastam a Bihari Naplót. Elhunyt Pásztai Ottó, jó barátom és munkatársam évtizedeken át. Nagyvárad ismét szegényebb lett. 1958-ban ismerkedtünk meg a kolozsvári Bolyai Egyetemen. Ő mint végzős, én mint kezdő. Hazajöttem Nagyváradra, 1965 őszén a Transilvania festékgyárban találkoztunk, ő mint a festékgyártó részleg technikai vezetője, én mint tervezőmérnök.

Pásztai Ottó jó hírnevet, mondhatnám a Távol-Keleten világhírnevet hozott Nagyváradnak a Transilvania által gyártott fehér lak- és olajfestékkel. A háborúk alatt tönkretett Koreát és Vietnámot újra felépítették, és a váradi festékkel széppé varázsolták.

A krajovai Electroputere legyártotta a román dízelmozdonyokat. Technikailag biztosak, jók és szépek lévén jelentkezett az első vevő, Bulgária. A követelmény az volt, hogy a külső festés extrém éghajlatoknak és a kártevő bogaraknak ellenálljon. Ezt a kérést Románia egyetlen festékgyára sem vállalta. Az Electroputere megkeresésére Pásztai Ottó elvállalta, legyártotta. A román dízelek elindultak Európa sínpárain és még most is közlekednek. A festékkel kapcsolatosan tudtommal semmilyen reklamáció sem érkezett.

Pásztai Ottó szerény ember volt, nem dicsekvő, így kevés váradinak volt tudomása a történtekről. Mint jó magyar ember nagy érdeme az évenkénti megemlékezés a Szent László hidat védő, hősi halott magyar katonákról. A jövőben ez a feladat a nagyváradi magyar ifjúságra marad.

Nyugodj békében, te jó barát!