Az igazat mondd, ne csak a valódit, avagy levelek a hétköznapi diktatúrából

Pap István

A kommunista rendszer mélyen beszivárgott az emberek mindennapjaiba is, ennek különleges bizonyítéka Nagy Béla Én maradok! című, a napokban megjelenő könyve is, melybe a szerző összegyűjtötte Amerikába emigrált fiához írt leveleit. E kötetről beszélgettünk Nagy Bélával, aki felelevenítette azt, hogy 1986 nyarán első házasságából származó fia, Zsolt, törvényes keretek között kiutazott Magyarországra, de nem tért haza, hanem Ausztriába szökött, onnan pedig az Egyesült Államokba disszidált. „Engem letaglózott a hír, mert úgy éreztem akkor, hogy megcsúfolása ez annak, amiben én mindvégig hittem” – idézi fel a múltat Nagy Béla, aki akkoriban már a nagyváradi állami színház magyar tagozatának irodalmi titkáraként dolgozott. Az apa szándéka az volt, hogy a történtek után is a lehető legszorosabb kapcsolatot tartsa fiával, és a kapcsolattartásnak akkor alapvetően két formája volt, a levélírás és a telefon. A helyzetet viszont igencsak bonyolította az, hogy Nagy Bélát akkoriban már szorosan figyelték a román titkosszolgálatok, mert, mint azt később a szekusdossziéjának kikérése után Nagy Béla számára kiderült: a diktatórikus hatalom nacionalista, soviniszta, irredenta, revizionista elemnek, az ország ellenségének tekintette őt. Ő maga is sejtette, hogy megfigyelik, tehát nyilvánvaló volt, hogy a szervek a telefonját és a levelezést is ellenőrzik. „Ami a román postára került, az a következő pillanatban már a szeku megfelelő osztályához jutott, ahol egész egyszerűen kibontották és elolvasták a kimenő és a bejövő leveleket is. Ha tehát én egy őszinte és minden részletre kiterjedő kapcsolatot akartam a továbbiakban is fenntartani a fiammal – márpedig ez volt a szándékom –, akkor ki kellett építenem egy olyan levelezési vonalat, amelyik megkerüli a román postát, tehát a szekuritátét” – mondta Nagy Béla.

Sima, fordított

Erre a célra felhasználta kiterjedt magyarországi baráti kapcsolatait, ők voltak a postásai. „Beszereztem magyarországi bélyeget, borítékokat, megírtam a levelet, és amikor valaki meglátogatott Magyarországról, arra kértem, hogy a megcímezett, felbélyegezett borítékot az első magyarországi postaládába dobja be. A fiam leveleit pedig szigorúan Derecskére irányítottam az ottani barátomhoz, aki elhozta nekem azokat” – mesélte a részleteket a szerző. És hogy minél inkább elterelje a gyanút magáról, a Román Postán keresztül is küldött leveleket a fiának, ezek voltak az ún. sima levelek, mert ezekben a család mindennapi ügyeiről tájékoztatta a fiát, és úgy gondolta, hogy ezek simán átmennek a szeku szűrőjén, míg a román postát megkerülő ún. fordított levelekben helyzetük reális képét festette meg. „József Attila mondja azt, hogy »az igazat mondd, ne csak a valódit«. Így tudnám én is a két levéltípus közötti különbséget megfogalmazni. Kitaláció egyik levélben sincs, csak az egyik típusról tudtam, hogy bagatell, a másik típusú levelekben pedig a kőkemény valóság jelenik meg” – mondta. Így folyt a levelezés apa és fia között 1986 szeptembere és 1989 októbere között. Ezalatt a három év alatt 63 »fordított« és száznyolcvannál több »sima« levelet írt a fiának a szerző. A sima levelezés a rendszerváltás után természetesen tovább folytatódott, a konspiratív levelezés viszont akkorra okafogyottá vált.

Hétköznapi diktatúra

A titkos levelekről szólva Nagy Béla elmondta: „Ezekben a levelekben megjelennek a legszűkebb értelemben vett családi vonatkozású dolgok, azon kívül a távolabbi rokonsági kör, azt követően a baráti társaság, majd a munkahely, és végül a társadalmi helyzet. A fordított levelekben több a társadalmi vonatkozás és több benne az, amit én úgy hívok, hogy a hétköznapi diktatúra. Egyébként hosszú ideig úgy gondoltam, hogy ezt a címet adom a kötetnek, mert ebben a címben benne van az, amiről valójában ez a könyv szól, ti. az, hogyan élte meg egy erdélyi magyar, kisebbségi értelmiségi és legközvetlenebb környezete a diktatúrát. A nagypolitika is megjelenik, de amit ábrázolok, az nem politikatörténet, hanem az, hogy a nagypolitika hogyan csapódott le mi mindennapi erdélyi magyar értelmiségi életünkben”. Hozzátette, hogy a levelekben rengeteg színházi vonatkozású dolog is van.

Maradni kell

Hogy végül mégis más lett a cím, annak nyomós oka van. A szerző elárulta: vörös fonalként fut végig az egész levelezésen az, hogy bár változott a fia tettéhez való viszonyulása – eleinte megbocsáthatatlannak tartotta, azt követően megértette, végül el is fogadta fia cselekedetét –, de nem változott az az elhatározása, hogy ő maga a szülőföldjén marad. „A legsötétebb diktatúra idején sem fordult meg bennem a gondolat, hogy a családommal együtt elmenjek innen, holott a fiam részéről jött olyan jelzés is, hogy a magam csökönyössége miatt feláldozom a családot. Ezt ma már nagyon nehéz elhinni, de az emberek akkor is úgy érezték, hogy bár diktatúra körülményei közepette, de teljes életet élnek. Én a nyolcvanas évek közepéig nem éreztem félelmet, akkoriban viszont hónapokig volt bennem valami furcsa érzés, hogy valami nincs rendben velem, vagy körülöttem, és nem tudtam megmagyarázni, hogy mi, mígnem egy adott pillanatban bekattant hogy »Te jó ég! Ez a félelem! Ez az, amit a diktatúra láthatatlanul kelt bennem«. De még akkor sem éreztem azt, hogy el kellene mennem. Eljött az a pillanat is, amikor már én is úgy éreztem, hogy innen menni kell, később, amikor a feleségemmel együtt egy nagy megaláztatás ért, de akkor a szervek mentek elébe a dolgoknak, és megakadályozták, hogy elmenjünk”.

Kinek szól

A szerző elárulta, hogy körülbelül két évvel ezelőtt támadt az az ötlete, hogy ezekből e levelekből könyvet kellene szerkeszteni, egyrészt azért, mert „mindaz, amiről ebben a könyvben írok, harminc-harmincöt évvel ezelőtt történt, és ahogy távolodunk az időben az akkori eseményektől, úgy halványulnak el bennünk az akkor volt történések. Emellett vannak olyan erők, amelyek abban érdekeltek, hogy visszamenőleg megmásítsák az akkor történteket, ez ellen is megpróbálok szót emelni a meztelen valóság bemutatásával. És van még valami: 1989-ben történelmi változás állt be, de valahol a társadalom legmélyén – itt elsősorban a többségi társadalomra gondolok –, azóta is alig-alig változott valami...” – mondja. Mivel az összes sima és fordított levél kiadása legalább hét-nyolc kötetet tenne ki, ezért szelektálni kellett az anyagból. Nagy Béla elmondta, hogy a mai olvasó számára nagyobb közérdeklődésre számot tartó fordított levelekből idézett bővebben, míg a sima levelekből csak részleteket engedett be, mert a család belső ügyeit nem kívánta nyilvánosságra hozni. Hozzátette, hogy a kötetben csak az ő levelei olvashatók, a fiának hozzá intézett levelei nem, egyrészt mert terjedelmi okokból egy ilyen kiadás lehetetlen vállalkozás lenne, másrészt pedig azért, mert, ha a fia levelei is bekerültek volna, akkor azzal elmosódott volna a mindennapi diktatúra képe. A kötetet szekusdossziék fakszimiléi, képek, és publicisztika gyűjtemény teszi teljessé.

Borítóképünkön a könyv borítója