Anyanyelven

2020.11.03. 10:19

Magyarul is szól az utastájékoztatás az új Imperio villamosokon

A többnyelvű tájékoztató feliratok után immár a soron következő megállóra is figyelmeztet, illetve a villamos megérkezésekor a megálló nevét is bemondja magyarul az utastájékoztató hangosbemondó a nagyváradi villamosok egy részén. A tervek szerint hamarosan a megfelelő technikai háttérrel rendelkező buszokon is megszólal magyarul az utasokat informáló hang.

Fotó: Alexandru Nițescu

Tóth Ádám

A megállók hangos bejelentése az új villamosok technikai lehetőségét kihasználva a napokban került használatba az Imperio típusú nagyváradi villamosokon. A kellemes női hang először románul, majd magyarul mondja be a következő megálló nevét, majd a megérkezéskor ismét megszólal, figyelmeztetve az adott helyszínre utazókat a megérkezésre.

Mint azt Zatykó Gyula, a nagyváradi polgármester tanácsadója portálunknak elmondta, sok, a háttérben zajló apró munka kellett ahhoz, hogy a magyar nyelvű feliratok után a váradi magyarok anyanyelvén szólaljon meg az utastájékoztató hangosbemondó. Ezért köszönet illeti a Plusz Fm rádió munkatársait a segítségért, és mindenkit, aki hozzájárult nyelvi jogaink újabb bővüléséhez. Mint elmondta, ez amellett, hogy hasznos segítség az utazóknak, növeli a váradi magyarok komfortérzetét, és visszahelyezi jogaiba a magyar nyelvet a hétköznapi élet egy újabb területén. Zatykó reményét fejezte ki, hogy a váradiak örömmel fogadják majd ezt, hiszen a tágabb értelemben vett Erdélyben Nagyvárad az egyetlen olyan magyarlakta város, melynek tömegközlekedésében érvényesülnek a magyarság nyelvi jogai is.

Borítóképünkön az új Imperio villamos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában