halottak napja

2020.11.02. 11:24

„Krisztus nélkül nincs teljes vigasztalódás”

Feltehetőleg a koronavírus-járvány miatt nagyon kevesen, valamivel több mint tucatnyian jelentek meg vasárnap délután a nagyváradi Rulikowski temetőben a halottak napi református megemlékező istentiszteleten.

Pap István

A megemlékező istentisztelet tegnap délután három órára volt meghirdetve a Rulikowski temető városi kápolnájában, és annak ellenére, hogy nagyon kellemes, napos idő várta az emlékezőket a temetőben, akkor, amikor Szűcs Imre nagyvárad-szőllősi református lelkipásztor elkezdte az igehirdetést, még csak öt hívő volt jelen, és az istentisztelet során is csupán valamivel több, mint tucatnyi hívő gyűlt össze. A szintén jelen levő Vincze Zoltán és Vinczéné Pálfi Judit nagyvárad-csillagvárosi református lelkipásztorok elmondták, hogy nem emlékeznek olyan alkalomra a korábbi évekből, amikor ennyire kevesen vettek volna részt a halottak napi megemlékező istentiszteleten.

Szűcs Imre Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első leveléből vett idézetre építette igehirdetését: „Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel, ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, akkor még bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint a halottak zsengéje.” Az igehirdető kifejtette, hogy három hatalom van az életben: ez első az ember hatalma, mely tud a világ kárára és hasznára is lenni, de a legnagyobb emberi erőnél is nagyobb a halál hatalma. Isten hatalma azonban legyőzte a halált, és ennek bizonyítékát is adta akkor, amikor Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül. Ez a hatalmi piramisnak a csúcsán elhelyezkedő hatalom elsősorban a szeretetben mutatkozik meg, és az ember pártján áll, mert nem az az Isten célja, hogy elvesszünk. A halált nem ismerjük sem a saját, sem mások tapasztalatából, egyetlenegy vonatkozó ismeret áll rendelkezésünkre a halálról és a feltámadásról, ez pedig Jézus Krisztus, aki feltámadt a halottak közül.

Krisztus nélkül nincs teljes vigasztalódás, nem tudjuk magunkat a megvigasztaltság állapotába hozni. „Ezért kell hinni azt, hogy Krisztus valóban feltámadt a halottak közül, és ezzel első feltámadt sarjadása lett azoknak, akik elaludtak” – fogalmazott a lelkipásztor, arra figyelmeztetve, hogy ne akarjunk egyedül, csak az emberi erőre támaszkodni, hanem fogadjuk el Istentől, hogy Ő tud bennünket vigasztalni. „Mi nem tehetünk mást, mint hálát adhatunk Istennek mindazokért, akik valamikor voltak, akiket valamikor szerettünk, akiknek az emlékét őrizzük” – zárta szavait az igehirdető, aki ezt követően közös imára hívta, végül pedig megáldotta a híveket.

Borítókép: a nagyváradi Rulikowski temetőben a halottak napi református megemlékező istentiszteleten

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában